2011. november 29., kedd

Sziasztok!

A mai óra után beszélgettünk kicsit a Borkával meg Lucával és többek között szóba jött az is, hogy ki mire használja az internetet, mennyire része az életének stb.
Erről jutott eszembe, hogy hasznos lenne, ha megosztanánk néhány ilyen oldalt, alkalmazást stb., amit akár a mindennapi feladatokhoz, akár a szakmai fejlődéshez használunk (ez egyben kiváló lehetőség azoknak - pl. én - akik kicsit elmaradtak a blogbejegyzésekkel ;). Ezzel ötleteket ill. lehetőségeket adhatunk egymásnak is.


Itt van az én listám:

  • kapcsolattartás: gmail, facebook, skype
  •  zene: youtube (itt elég sok listát készítettem magamnak, így a hangulatomhoz/alkalomhoz illően csak elindítom az egyik listát és órákig szólnak a gondosan kiválogatott zenék :), illetve emellett szoktam online rádiókat is hallgatni (a neten is lehet keresgélni, de az iTunes-nak is van ilyen funkciója egész széles kínálattal --> idegen nyelv gyakorlására sem rossz!)
  • főzés: a nosalty.hu-n saját online szakácskönyvet is készíthetsz, ezt nagyon hasznosnak találom, ezen kívül szeretem még a desszert.eu-t (a neve megtévesztő, nem csak desszertek vannak), az allrecipes.com-ot,  illetve néhány gasztroblogot is (pl. Dolce VitaFőzni akarok stb.)
  • vásárlás: amazon (főleg idegen nyelvű könyvek, filmek), bigyoshop, lencsek.hu
  • blogok: ezek olvasására nem olyan régen kaptam rá, van kettő, amit rendszeresen követek: Passionate Homemaking, plusz egy Amerikában élő barátnőm blogja (ez azt hiszem zárt).

Ezek csak amik most eszembe jutottak, de kíváncsi vagyok rá, Ti mire/hogyan használjátok a netet, akár szakmai, akár magán területeken.


2011. november 20., vasárnap

Blogolás..

Sziasztok!

Egy teljesen más témában írok. Napok óta foglalkoztat az indexen olvasott cikk..Talán többen is olvastátok már a napokban,ugyanis a héten döntöttek annak a fiúnak az ügyéről, akit mintegy másfél éve zártak börtönbe, emberölés tervének vádjával.A részleteket olvassa el,akit érdekel,( http://index.hu/bulvar/2011/08/08/s._abel_a_meszarlas_tervezesevel_vadolt_egyetemista/idézem azt a részt a cikkből, ami miatt most ide is írtam:

"Beszélgetések, versek és blogbejegyzések indították el az eseményláncot, amelynek végére S. Ábel a bíróságon kötött ki. Volt egy blog, Arszák blogja, amelynek szerzőjeként S. Ábelt ismerték. Az egyetemista a bíróságon és nekünk sem válaszolt arra a kérdésre, ő írta-e Arszák blogját. Annyit jegyzett meg, hogy nem az ő nevén van regisztrálva, és a jelszófeltörés is működik az intenet világában. „ Akár az enyém is lehet, de az is lehet, hogy nem az enyém” – hagyta függőben a kérdést. A blog még ma is olvasható, többek közt rajta ez a vers is:
Célbalövés

Fegyvert ragad egy ifjú.
(Be fogják majd mondani.)
Beront az egyetemre,
S kilenc társát lelövi.

Az automatából
Egy kávét vesz magának.
„Nénó, nénó, riadó!”
Ő nyugodtan kortyolgat.

Ott találnak majd reá,
Golyóval a fejében.
Nem ítéli el bíró,
Nem érheti oly’ szégyen!


Nem az ítélet jogosságát vagy jogtalanságát szeretném vitatni, inkább arra a jelenségre reflektálni, hogy milyen durva az, hogy Ő gyakorlatilag nem követett el semmit," csak" blogot vezetett, amiben közzétette gondolatait.(ha egyáltalán tényleg az övé).És ezért ült majdnem 2 évet.

Számomra ez nagyon rémisztő..

Mit gondoltok??

Borka

2011. november 16., szerda

Kötődés digitális eszközeinkhez

Komolyan megrettentem saját magamon. Soha nem gondoltam volna, hogy én is egy leszek azok közül... Azok közül, akik nincsenek meg imádott kis kütyüjeik, telefonjaik, notebookjaik, különböző "i-jaik" nélkül. Pedig megtörtént. A hétvégén meg kellett válnom régi telefontomtól. No persze nem azért mert beruháztam egy "szuperszónikus", "mindenttudó", "mindenekfelettálló" akármibe, hanem egyszerű okból; a régit másnak ajándékoztam.
Aztán jött az az érzés...Komolyan, mintha búcsút vettem volna valakitől, vagy legalábbis egy kapcsolatnak vetettem volna véget. Szomorú voltam, nagyon szomorú! És rá kellett jönnöm, hogy bizony komolyan kötődök a telefonomhoz, ami valójában egy élettelen 5 centis műanyagdarab. Elgondolkoztam. Normális ez?

Aztán még jobban elgondolkodtam, és rájöttem valamire. Nem magához a tárgyhoz kötődtem, hanem azokhoz az emlékekhez, amik hozzá kapcsolódtak. Mennyi mindent átéltünk közösen az elmúlt évek során... Ott volt velem, amikor érettségi után felhívtam az aggódó családtagokat, rajta olvastam el először az üzenetet, hogy felvételt nyertem a Bárczira, együtt nyaraltunk, teleltünk, vizsgáztunk. Ott volt nekem, mint biztos pont, ami/aki mindig összeköt engem azokkal, akikre éppen szükségem van, vagy nekik van szükségük rám. És egyszerre ez a valami nincs többé. Persze van egy másik, de "őt" még nem ismerem, sőt az első benyomás is negatívra sikeredett, ugyanis nem olyan színű, mint vártam.

Vajon tényleg létezik ez a jelenség? Tényleg elkezdünk érzelmileg kötődni digitális tárgyainkhoz? És ha igen, akkor milyen fokú kötődés a normális?
A kötődés kifejezés, amit használok nem keverendő össze a függőséggel! Az teljesen más kérdés, hogy képesek vagyunk-e megoldani a hétköznapi ügyeinket megszokott eszközeink nélkül...
Az érzelmi kötődés az, ami engem nagyon megijeszt. Nem torz jelenség ez? Olyan nehéz eldönteni. Persze az ember könnyen mond ítéletet, amikor másokról van szó, de amikor saját maga felett kéne pálcát törnie, az már nem megy. Lehet, hogy pont azért gondolom azt, hosszas töprengés után, hogy ez a fajta kötődés normális. Régen, amikor még nem volt tele a világ a digitális világ csodás eszközeivel, kötődtek az emberek leveleikhez, szerelmes üzeneteikhez, kiszáradt virágcsokrokhoz, plüssállatokhoz, poros, szakadt borítású könyvekhez, régi, kedvenc ruhadarabjaikhoz...Azt hiszem most sincs ez másként, csak mindehhez hozzá jönnek még imádott kütyüjeink.

Én vállalom; komoly érzelmi szálak fűznek a telefonomhoz! És te?

2011. október 31., hétfő

A Belga, a töri és a videoklip

A következő bejegyzést vitaindítónak szánom. Szeretnék felvetni egy ötletet, és kíváncsi vagyok a véleményetekre. Más téma, mint amiről eddig beszéltünk.

Az ötletem a következő: a Belga nevű együttesnek van egy olyan száma, hogy „Királyok a házban”. Megpróbálom belinkelni ide valamelyik videómegosztó portálról, hogy képben legyetek. Szóval miközben ezt a számot hallgattam eszembe jutott, hogy egész jó szakmai szempontból is a dal. Sorba veszi I. Istvántól a királyokat, mindegyikhez elreppelve uralkodásának egy-egy főbb momentumát, szóval a lényeget, amit az adott királyról tudni kell. A Damis töri tanításos tapasztalataim azt mutatják, hogy a diákok jobban megjegyzik azon elemeit a tananyagnak, amit valamilyen infokommunikűciós eszközön keresztül kaptak.

Nos, a kérdésem a következő: elképzelhetőnek tartjátok-e azt, hogy mondjuk szakiskolában ezt a számot felhasználjátok a magyar töri tanításához?

Csak egy ötlet az alkalmazásához: egy tanórai és tanórán kívüli projekt keretén belül el tudom képzelni azt, hogy csoportmunkában megtanulják a dalszöveget, és forgatnak hozzá egy klippet mondjuk kamerás telefonnal (mert az már lassan szinte mindenki zsebében ott lapul). Aztán egy megbeszélt órán bemutatják a csoportok a klippeket. Természetesen az is hozzá tartozik a dologhoz, hogy átbeszéljük és megtanuljuk, hogy melyik királyhoz mi a legfőbb tudnivaló, hogy ne csak szorzótáblaszerűen visszamondják a lényeget.

Szóval? Érveljetek pro és kontra!

Megjegyzés: tudom, hogy van a számban 3 „csúnya” szó, de azt úgyis használják. Természetesen a klipben ki kellene sípolniuk. Elnézést attól, akit ez zavar.


2011. október 24., hétfő

Az internetes források hitelességéről- avagy tartogat-e számunkra veszélyeket a világháló

Már hosszú ideje gondolkozom ezen a bejegyzésen. Valójában még egy Lacus által felvetett gondolatból jutottunk idáig; az interneten terjengő nem éppen tudományos tényekkel alátámasztott érvelések befolyásolják-e gondolkodásunkat, személyiségünket (akár észrevétlenül is)?

Szerintem elég fontos a téma ahhoz, hogy ne csak lábjegyzetben (vagy a megjegyzések rovatban) beszéljünk róla.

Én úgy gondolom, hogy a forrás hitelességétől függetlenül komoly befolyással bírnak a világhálón terjengő körlevelek, továbbküldős, lájkolható bejegyzések. És ami tényleg nagyon veszélyes, hogy mindenkihez eljutnak, akár többször is, így akár tudat alatt is befolyásolják elménket.

Ezen a ponton merül fel egy fontos kérdés; vajon tényleg mindenkit és minden esetben befolyásolhat egy interneten terjengő maszlag, vagy képesek vagyunk szelektálni?
Természetesen úgy gondolom, hogy vannak olyan emberek akiket megtanítottak gondolkodni, felülvizsgálni, vagy ellenőrizni a körülöttük lévő világban megjelenő elméleteket, de az internet robbanásszerű terjedésének köszönhetően, nem volt elegendő időnk arra, hogy kellőképpen felfegyverkezzünk ezek ellen. Rengetegen vannak akik bedőlnek bizonyos közösségi hálókon terjedő eszmefuttatásoknak, melyek olyan távol állnak az igazságtól, mint Makó Jeruzsálemtől, mégis megmozgatnak bennünk valamit, mert az ÉRZELMEINKRE próbálnak hatni.

Egy elég szélsőséges példa jutott erről eszembe. Az 1930-as évektől, Hitler hatalomra kerülésekor, elkezdett terjengeni az az elmélet, mely szerint születnek a világra értékes és kevésbé értékes emberek. Ha jobban belegondolunk, akkor mindannyian tudjuk, hogy ez nem igaz. Bármely emberi élet lehet éppoly értékes, mint a másik függetlenül attól, hogy aki éli azt az életet; szőke, vörös, barna, fekete, gazdag vagy szegény, kisebbséghez tartozó vagy nem, esetleg fogyatékos vagy ép, öreg, vagy fiatal. Az emberi élet értékességét nem a fentebb felsorolt tulajdonságok határozzák meg. Mégis eljutott odáig az emberiség, hogy egy évtized alatt embermilliókat sikerült kegyetlenül megkínozni és megölni. S mindezt egy hiteltelen, tudományos tényekkel alá nem támasztható elmélet; az árja fajelmélet miatt.
Na itt merül fel bennem a kérdés, hogy számít-e az embereknek, hogy amit hallanak, az kitől jön, honnan ered, és van-e bármi igazságtartalma?
Hiszen sokan beálltak a sorba és gyilkolták embertársaikat, csak azért mert valaki azt mondta nekik, hogy ők nem értékes emberek, nem számít az életük, és az egész világnak jobb lesz a sora, ha eltörlik őket a föld színéről. Így történhetett meg, hogy megölték a fogyatékosokat, krónikus betegeket, öregeket, cigányokat, zsidókat és mindazt, aki az útjukban állt.
Valahogy sikerült az emberek gondolkodását megmételyezni. (Vagy nem kell túl mélyre ásnunk tanulmányainkban, ott a Milgram-kísérlet is, ami az emberi elme befolyásolhatóságát bizonyítja.)

Azt hiszem, nincs ez másként az internettel sem. Persze nem vagyok internetszkeptikus, hiszen állandóan használom én is, és rengeteget segít a hétköznapi ügyeink lebonyolításában, a tanulásban, vagy a kapcsolattartásban is. Mégis ott lappang valami a világhálón. Talán lehet, hogy a kollektív felelősség vagy a konformitás fogalmával tudnám a legjobban leírni. Hiszen, ha az egyik lájkol valami blődséget, akkor a másik és a harmadik is, ha az egyik megoszt valami téveszmét, akkor akik olvassák, miért kételkedjenek benne. Persze vannak iskolázott, művelt, vagy éppen csak kellő józan paraszti ésszel rendelkező emberek, akik valahol ráéreznek arra, hogy mi elfogadható, és mi nem az, de sajnos nem ők vannak többségben.
Például szolgálnak azok az internetes hőbörgések is, mint a "Tüntessünk és lázadjunk a médiatörvény ellen", aztán felvonulnak, tüntetnek és lázadnak, és végül, amikor megkérdezik tőlük, hogy valójában melyik pontja ellen tüntetnek és lázadnak, kiderül, hogy sokan nem is tudják. (Ez ténylegesen megtörtént eset.) Persze ezzel most nem a médiatörvényről akarok vitát nyitni :)
Vagy másik ártatlannak tűnő, mégis az emberi konformitást kiválóan mutató jelenség, amikor fb-on az ismerősök azért könyörögnek, hogy szavazz erre, vagy szavazz arra, már csak pár lájk hiányzik a győzelemhez. És mi (akinek nem ige, ne vegye magára) "birkák", szavazunk és lájkolunk, gondolkodás nélkül. Pont múlt héten esett meg, hogy Lacus mindenkit elszántan biztatott, hogy szavazzon az önkéntességet támogató és képviselő csoportra. Sokáig nem szavaztam, mert nem volt időm végigböngészni a programot, és nem fogok csak azért lájkolni valamit, mert valaki azt ajánlja. Először elolvastam, hogy miről is van szó, aztán szavaztam, és nem azért, mert nem bízom Lacus ítélőképességében, hanem azért, mert pont az tesz minket emberré, hogy képesek vagyunk gondolkozni és saját véleményt kialakítani. Valahogy mégis azt érzem, hogy ez kezd kihalni belőlünk.

Nem mondom egy szóval sem, hogy erről az internet tehet...
Akkor viszont mi? Hogy jutottunk idáig? Vagy mindig ilyen volt a világ? Jobba meggondolva talán igen, mindig ilyen volt. Voltak vezetők és voltak (orruknál fogva) vezetettek. :)
Érdekel ezzel kapcsolatban mások véleménye is!

Mert tudom hol, mikor és kitől!

Találtam egy videót, ami bennem némi deja vu-t keltett, mintha láttam volna már ezeket, csak éppen nem egyetemisták körében.


Ami ebben elgondolkodtató, hogy gyakran mi is panaszkodunk, hogy az egyetemi oktatás nem hatékony, nem ad a munkaerőpiacon hasznosítható tudást...stb, és ezekkel részben egyet is értek. Ami számomra ebben a megközelítésben új volt, hogy mindezt az IKT eszközök relációjába helyezni. Tehát ebből a szempontból nem csak az a fontos, mit tanulunk, hanem hogyan és milyen felületen (akarom mondani website-on)!

Gondoljunk csak bele, micsoda eszméletlen tudás áll össze akkor, amikor két-három ember közösen hoz létre új tartalmakat, és micsoda tudás lehet az, amit mondjuk egy 160 fős bárczis évfolyam állít össze közösen?! (Mondjuk olyasmi, mint a Wikipédia.) Persze elképzelhetetlen, hogy 160 ember kooperáljon egymással mondjuk Preambulumon, mert egy tanteremben mindez nem lehetséges. A digitális térben azonban igen.

Van itt néhány dolog, amit a diákok kiírtak mindenfelé, és egyre inkább igaz rám is, ránk is. Pl.: 8 könyvet olvasok el ebben az évben - ellenben 2300 weboldalt, 42 oldalt írok egy a tanteremben (én szerintem még ennyit sem, mert nem jegyzetelek) - ellenben több mint 500 oldalnyi e-mail-t (na nálam ez még ennél is több). 

Közben persze a fülemben cseng - kicsit Borka hangján - a kérdés: oké, de mitől lennék én piacképesebb, okosabb, ügyesebb? A web2.0 jelentőségét és használatát nem abban látom, hogy közvetlenül ez a tudás kellene a sikerhez, mert mondjuk a felvételi beszélgetésen nekünk szegeznék a kérdést:  Ön használja a Diigo-t? (Bár, how knows 10 év múlva mik lesznek a pedagógusalkalmasság kritériumai!) A szerepét abban látom, mikor és kitől jutsz hozzá információkhoz. Márpedig az, hogy hozzájutsz-e és mikor, nagyban befolyásolja, hogy sikeres lehetsz-e. Ma a legfrissebb, leghasznosabb információkat a Titteren és a Facebookon osztják meg. A teljesség igénye nélkül néhány példa: az alapítvány, ahol dolgozom, irodát keresett a nyáron. A facebookra kiposztoltuk, 10 percen belül megvolt a hely, olcsóbban, mint reméltük egy ismerőstől. Egy hónapja bringás bolhapiac volt a városban, erről meg a Twitterről értesültem, mert a szervezők csak ott osztották meg pénzhiány okán. Tegnap 100 ezren tüntettek a Ferenciek terénél. A tüntetést a facebookon szervezték, én meg otthonról figyeltem az eseményeket. Ingyenes IKT továbbképzés pedagógusoknak, kizárólag online meghirdetve. Nemzetközi konferenciára megyek Antwerpenbe, a jelentkezési lap egy google űrlap volt. Egy pályázatot írok az Életpálya Alapítványhoz, a szükséges piackutatás szintén google dokumentumban írom le. Ma hajnali 6-kor megnéztem egy megosztott gondolattérképet a filmrendezésről a mind42 segítségével (legalább 6 különböző vágóképtípust tanultam meg), miközben a Diigo-val 5 olyan linket tettem közkincsé, ami segíthet másokat is a tanulásban. Egy diszlexiás ismerősöm beadandó dolgozatot ír, a vázlatot mind42-ben készíti, otthonról segítem.  És még sorolhatnám.

Na, ettől leszek sikeres munkavállaló. Mert tudom hol, mikor és kitől.

2011. október 10., hétfő

Facebook pro és kontra

A szombati Népszabadságban volt egy cikk a Facebook-használat ellentmondásairól - aki olvasta attól elnézést. A cikk szerint, az EU Kids Online felmérése alapján Európában a magyar gyerekeknek és fiataloknak van a legtöbb virtuális ismerőse. A gyerekek átlag 3-4 órát facebookoznak, és ez nagyon sok gondot okoz a szülőknek, pedagógusoknak, mert ezek a gyerekek nem tanulnak, nem sportolnak és nincsenek valódi társas kapcsolataik, meggondolatlanul adnak ki személyes adatokat, fotókat, és vannak akik ily módon zaklatják kortársaikat.
Másrészről viszont a pedagógusok is kezdik felismerni a Facebook jelentőségét és kezdik alkalmazni az oktatási folyamatokban. Az egész világon egyedülálló jelenség volt pl., amikor idén nyáron egy hazai gimnáziumi osztály a Facebookon keresztül szervezte meg, hogy iskolájuk megszűnése miatt egy másik kiszemelt gimnázium vegye át az egész osztályt (zárt csoportot hoztak létre és bevonták a kiszemelt iskola igazgatóját is). Később is a Facebookot használta az igazgató és az osztály, hogy a problémákat megtárgyalják pl. tankönyv, diákigazolvány, feladatok. Sőt az igazgató ezen keresztül figyelmeztette az egyik tanulót és annak szüleit, hogy a gyermek szélsőséges politikai nézeteket hangoztat a Facebookon. 
A cikk több projektet is ismertet, amelyhez felhasználták a pedagógusok a Facebookot, illetve két honlapra is felhívja a figyelmet: 
  1. www.web2suli.hu: ez egy fizetős szolgáltatás, ami iskolai honlapoknak, elektronikus naplónak és modern intranet szolgáltatásnak ad helyet
  2. sulivilag.hu: ami egy hazai fejlesztésű, ingyenes, kifejezetten oktatási intézmények számára létrehozott közösségi oldal, amely a tanárok, diákok és szülők közötti információmegosztásra szolgál.