Pro és kontra...

Nos sikerült lehiggadnom két agyvérzés után, miután eltüntettem az egy órán át gépelt első blogbejegyzésem, így visszatértem…Igazából Lacus legelsőjéhez szóltam hozzá, de képtelen vagyok leírni újra ugyanazt. Lám, lám, én is digitális analfabéta vagyok, úgy tűnik…

Sokat gondolkodtam azon, hogy valójában jót is tesz-e a világnak ez a hatalmas digitális technikai forradalom, ami az utóbbi évtizedben lezajlott. Hol a határ és segít-e minket az életünkben, mindennapjainkban, vagy csak tovább bonyolítja azokat.

Az egyik kedvenc filmem ugrik be erről; Az istenek a fejükre estek…

A film szembe állítja egymással a hatalmas és modern amerikai világot, az egyszerű, nomád busman nép világával.

Az első képkockákban egy elektromosan nyíló garázskaput mutatnak, kitolat egy kocsi, el a szomszéd postaládáig, bedob valamit, majd vissza a garázsba, a kapu becsukódik…Ezzel szemben a busmanok a Kalahári sivatag közepén, szinte teljesen nincstelenek. Mérföldeket tesznek meg futva, hogy becserkésszék, a napi betevőt és alig akad ivóvíz. Nincsenek házaik, nincs magántulajdonuk, még ruhájuk sem. Mégis kétség kívül ők az egyik legboldogabb nép a világon, mert ott a fantáziájuk, a kreativitásuk, a barátság és bajtársiasság, ami összeköti őket. Egész nap a betevőért dolgoznak, vagyis vadásznak vagy folyadékot nyernek ki gumókból, esténként pedig körülülik a tüzet és történetekkel szórakoztatják egymást és magukat, a felnőttek tanítgatják gyerekeiket az élet nagy dolgaira. Olyan békés és egyszerű az életük, nem érzik azt, hogy bármiben is hiányt szenvednének, pedig nincs semmijük.

Összehasonlítva mindezt a mi világunkkal, hihetetlen. Emlékszem mennyire ellehetetlenült az életem, amikor pár éve ellopták a mobilomat. Jóformán olyan volt, mintha fojtogatnának, pedig én egyáltalán nem vagyok telefon függő, gyakran tartom kikapcsolva és nem vagyok elérhető. Mégis olyan alapvető eszköze lett az életemnek, hogy akkor döbbentem rá, hogy bár azt hittem, hogy alig használom, mégis az életem részévé vált.

Visszatérve a busmanokhoz, hiába boldogabbak ők a teljes nincstelenségben, mint mi, nem hiszem, hogy segítene rajtunk, ha mi is kiköltöznénk a sivatagba, vagy kidobnánk minden elektronikai cikket az életünkből. Igen, nagyon hangulatos tud lenni a lovaskocsi, mégse jut eszébe egyikünknek sem, hogy reggel azzal induljon neki a városnak…

Persze sokan vannak, aki azt mondogatják, hogy „bezzeg az én időmben…”, de az az idő, már elmúlt és nem fog visszatérni soha. Így jobban tesszük mindannyian, ha beletörődünk és legalább alapszinten megtanuljuk jóra használni az utóbbi évtized technikai vívmányait.

Nem szeretem, amikor a felnőttek a gyerekeket hibáztatják azért, hogy más lett a világ. Olyan sokszor hallani, hogy „szörnyű ez a gyerek, egész nap a számítógép, vagy a TV előtt ül, ahelyett, hogy olvasna, vagy játszana…” A gyerekek nem tehetnek róla, mert nem ők alakítják a világot, hanem a felnőttek felelőssége, hogy ők milyenek lesznek, így a felnőttek kötelessége az is, hogy megtanítsák a fiatalokat arra, hogy miként lehet jóra használni a TV-t, a számítógépet, az internetet vagy épp egy okostelefont.

Lehet, hogy én sokkal kevesebbet tudok a számítástechnika világáról, mint mondjuk a következő generáció, mégis azt gondolom, hogy kölcsönösen tanulhatunk egymástól és semmiképp nem megoldás kizárni a fejlődő, modern világot az életünkből, így az iskolából sem.

Sziasztok!
Sokszor küzdök magammal annak tekintetében, hogy miért mindig én vagyok a "lázadó", aki valahogy nem bírja a "tempót"...mégse bírom ki, hogy ne keressek elméleti támaszt az ellenvetéseimhez, a félelmeimhez. Azt hiszem az a pár bekezdés megfogalmazza helyettem az ellenvetéseimet:


"A kora gyermekkkori számítógép-használat szakmai megítélése

A kora gyermekkkori számítógép-használat témája a folyamatban lévő kutatások (pedagógia, szociológia, pszichológia, agykutatás stb.) eredményeként sok újdonságot felvonultató témának számít az egyes országok nevelési/oktatási törekvéseit vizsgálva. A legtöbb kutatási jelentés, tapasztalatokat összegző leírás azt mutatja, hogy a számítógép az óvodáskorú gyermekek képességeinek fejlesztése terén hatékonyan alkalmazható eszköz. A kutatási eredmények alapján ugyanakkor világosan látszik az is, hogy a számítógép nem megfelelő vagy túlzott mértékű használata hátrányosan befolyásolhatja a gyermeki fejlődést.4

Feltételezésünk szerint a fejlődés természetes velejárójaként a nevelés és oktatás ügyében érintett magyar szakmai közvéleményből sem hiányozhatnak az olyan viták és diskurzusok, melyek eredményeként konszenzusra juthatnak az egyes szakmai irányzatok, műhelyek, behatárolva a számítógép óvodai alkalmazásának témakörét, felderítve annak tényleges előnyeit és hátrányait. Bár az e téren folyó szakmai kezdeményezések érdemei elvitathatatlanok, nem képesek helyettesíteni a témában egyelőre hiányzó hazai empirikus kutatássorozatokat.

A számítógép mint óvodáskorban használt interaktív fejlesztőeszköz egyértelmű sikerre számíthat a jövőben. Számos vizsgálat igazolta a képességfejlesztés terén a számítógép hatékony alkalmazási lehetőségeit (digitális rajzolás, interaktív képeskönyvek, finommozgást fejlesztő játékok stb.). Különösen fontos alkalmazási területnek tekinthető a speciális igényű gyermekek számítógéppel támogatott korai fejlesztése. Még a gyermekkori számítógép-használatot egyébként feleslegesnek tekintő szakírók is elismerik a géphasználat e téren mutatkozó eredményeit, és felhívják a figyelmet a fejlesztések fontosságára. (Haugland, 1992)

Bár az eredmények magukért beszélnek, az óvodáskori számítógép-használatnak számos ellenzője is van. A kora gyermekkori számítógép-használat kockázatainak figyelembevétele érdekében érdemes röviden áttekinteni azoknak a szakembereknek az érveit, akik a kora gyermekkori számítógép-használat mellőzését vagy csökkentését tartják megfontolásra érdemesnek. A kora gyermekkori számítógép-használat hasznosságát kétkedve fogadó szakemberek nem a számítógép-használat hasznosságát bizonyító kutatási eredményeket kérdőjelezik meg, hanem a kérdéskört tágabb összefüggésrendszerben vizsgálva fejtik ki téziseiket. Fő állításuk szerint a gyermekek fejlődését leghatékonyabban támogató környezethez az iskoláskor előtt a számítógép nem tartozik hozzá. Szerintük a számító-géphasználatból eredő hasznot annak kockázatai és hátrányai ellensúlyozzák. Jellemző érveik a következőek:

– mivel a számítógép-használat csak egyéb tevékenységek háttérbe szorítása révén valósítható meg, mérlegelni kell azokat a veszteségeket is, melyekről kevés szót ejtenek azok, akik a kora gyermekkori számítógép-használat előnyeit hangoztatják: a gyermekek fizikális képességeinek fejlődését hátráltatja a monitor előtt töltött idő, mely által az össztársadalmi szinten súlyos egészségi gondokat okozó mozgáshiányos életforma kialakulása már kora gyermekkorban megkezdődik;

– az érzelmi fejlődést és a társas kapcsolatok kialakulását hátráltatja a számítógép-használat, mely alapvetően individualizáló hatású. A felnőttek és gyermekek közötti – egyesek szerint amúgy is szegényes kapcsolatokat – tovább sorvasztja a számítógépek korai alkalmazása. A számítógép a televízióhoz hasonlóan „babysitter” szerepbe kerül, csökkentve a gyerekek személyek iránti érdeklődésének intenzitását és előfordulási gyakoriságát;

– a gyermeki kreativitásra korlátozó hatással vannak a látszólag sokszínű, valójában azonban unalmasan sztereotip számítógépes oktatóprogramok;

– a számítógépes programok a valóságostól eltérő – szimulált (virtuális) – világba kalauzolják a gyermekeket. Ezáltal – a tanító szándék mellett – a gyermekek valósághoz való viszonyának átalakulása (torzulása) is megkezdődik.

A kora gyermekkori számítógép-használatot elutasítók – vagy azt csak nagyon szűk keretek között helyeslők – szerint a tanulás eredményességét az interperszonális kommunikáció hatékonyabban növeli, mint a számítógép-alapú képességfejlesztő technológiák bevezetése. Szerintük ebből eredően a nevelési-oktatási intézményeknek azon kellene fáradozniuk, hogy a pedagógusok a gyermekek személyes igényeire személyes tanulási alkalmak megteremtésével reagáljanak. Szerintük a fejlesztő hatású interaktivitásnak interperszonálisnak és nem technológiára alapozottnak kell lennie. Az erőforrások ésszerű átcsoportosításának szükségét hangsúlyozzák akkor, amikor felhívják a figyelmet arra, hogy a kora gyermekkori nevelés területén nem egyértelműen rentábilis befektetés az információs és kommunikációs technológiák alkalmazása, mely a nevelőmunkát végzők továbbképzése mellett jelentős eszköz- és szoftverberuházással is jár."

Digitális bevándorló vs. digitális analfabéta?

Nos azt hiszem, hogy én most az igazi hamisítatlan digitális bevándorlókat (Vagy digitális analfabétákat? Van ilyen?) képviselem, és ezt sajnos le sem tagadhatnám. Ha Laci - mint digitális benszülött - meg nem szán ma, ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre... Ciki, de ez van. Nekem, mint őslénynek egyáltalán nem egyszerű ezeknek a programoknak a használata. Egyszerűen másképpen szocializálódtam(tunk). Én először gimiben találkoztam a számítógéppel, bohóckodtunk valamit órán (ki emlékszik már rá?), de emlékszem büszke voltam rá, hogy nekem számítástechnika órám is van (mert akkor ez még nem volt annyira elterjedt dolog), nemhogy otthon lett volna saját gépem. Később, amikor dolgoztam, megtanultam használni azokat a programokat, amiket a munkához kellett (főleg persze a Word-öt), sőt tanfolyamra is jártam, azt hiszem. Aztán, amikor megszülettek a lányok, már elérhetők voltak az első baba-mama honlapok, de sem akkor, sem azóta nem éreztem ingerenciát arra, hogy megírjam vadidegen embereknek, hogy mikor lett szobatiszta a lányom, és az sem érdekelt másénak mikor jött ki az első foga (nem hiába antiszociális vagyok a javából). Csak azzal nem számoltam, hogy ezzel bizony vészesen lemaradok, mert a számítástechnika fejlődését sajnos nem érdekelte, hogy én mivel töltöm a napjaimat. És hogy kissé megvilágítsam kortársaim hozzáállását (tisztelet a kivételnek), bizony jeges rémületet érzek, amikor nap mint nap, újabb és újabb programokat kell megtanulnom használni, és közben azon jár az eszem, hogy te jó ég, mennyi mindent csinálhatnék az alatt, amíg próbálok rájönni, hogy miért nem sikerül egy nyomorult blogbejegyzést írni... Szóval visszatérve az eredeti témához: elismerem, hogy a magyar oktatási rendszer leragadt a középkorban (persze nemcsak e tekintetben), de ami a legnagyobb probléma - és szerintem ez az oktatás majdnem minden aspektusára igaz - a nyitottság hiánya. És persze a sokat emlegetett alá-fölérendeltségi viszony pedagógus és diák között. Ha nem vagyok nyitott, nem tudom, hogy mi érdekli a gyerekeket, és ha nem tudom mi érdekli, akkor nem tudom motiválni. És ha azt gondolom, hogy mindent tudok, mert én vagyok a felnőtt és egyébként is TANÁR, aki nem tanul, csak tanít, akkor nem vallhatom be, hogy valamit nem tudok, inkább úgy teszek, mintha nem is létezne az, amit nem tudok . Mert az gyorsabb és egyszerűbb (mint ahogy egyszerűbb minden gyereknek ugyanazt tanítani, és nem tenni különbséget közöttük). Hogy nekiállnék-e Logomotion-el programot gyártani a gyerekeknek? Nem vagyok benne biztos. Hogy fenn vagyok-e a Facebookon? Nem. És korábban nem Twittereztem. Viszont (hála Nórinak) már készítettem gondolattérképet Mindmesterrel, és már alig várom, hogy átböngészhessem azokat a programokat, amikről hétfőre írni kell. Szóval még van remény!

Nem bírom ki és muszáj megosztanom egy videót.
http://www.ted.com/talks/lang/eng/sugata_mitra_the_child_driven_education.html

A bácsi a számítógépek alkalmazásának egy izgalmas lehetőségéről beszél. Nekem olykor túl szép, hogy igaz legyen. Ti mit szóltok hozzá?

Megnéztem a videót, amit Lacus feltöltött, és nagyon tetszett! Krisztián stílusa nekem bejött, tetszett, hogy ilyen pimasz és provokatív volt.
Tök jó volt a prezije! Az eleje nagyon tetszett (myspace, mytube meg nem tudom mi volt még...), de egészében is jó volt.
Még a videó előtt elolvastam, hogy ki is a srác (a videó alatt), és durva, hogy 19 évesen a MindMapping certifikált trénere! Na, ő aztán bennszülött. De abban igaza van, legalábbis én is így gondolom, hogy a digitális bennszülötteken belül van 2 csoport: a "függők" és a "korral haladók" (saját szóhasználat).
Néha nem értettem, hogy miről dumál, többek között még mindig kínai nekem a napster és a flickr... Mik ezek? Ilyenkor nem kicsit éreztem magam öregnek... Pár évvel fiatalabb mint én, és nem értem, hogy mit beszél! Mintha az öcsémmel társalognék...

Hogy a tartalomról is szóljak pár szót, én egyetértek Krisztiánnal mindenben. A sulik tényleg nem fejlődnek a technikával, de még a gondolkodásmenetével sem! Az, hogy a tanár nem érti, hogy a diákok miért tudnának tanulni a mindmapp-ekből, az a magánügye, de miért hiszi azt, hogy attól, hogy neki nem megy, a diáknak sem megy? Na, én meg ezt nem értem...
A "digitális" és "analóg" kreativitás kifejezések nekem is újak voltak, de tényleg kell a kreativitáson belül is ez a két kifejezés.
Egyébként az nem teljesen helyes, hogy nem tanítanak arról semmit, amivel együtt fejlődünk, mert nekem profin megtanították, hogy hol van az egér, a monitor, a billentyűzet, a gépház... :) Sőt, volt egy olyan program, amivel a gépelést lehetett gyakorolni időre. Még versenyeztünk is az osztálytársaimmal (Ez kb. 3.-os koromban volt.) Az érdekes csak az, hogy gyorsan gépelni msn-ezés közben tanultam meg, nem áltsuliban... :)

Már órán is feszegettem annak a kérdéskörét, hogy miért ne haladjunk a korral, mi (gyógy)pedagógusok? Változik a kultúránk, és ezzel nekünk is változnunk kell, mert különben olyanok leszünk mint a nagyszüleink, hogy nem értjük amit az unokánk beszél, csak mindez azelőtt következik be, mielőtt gyerekünk születne...
Szerintem meg kellene találni az arany középutat: mi az a tudás, ami univerzális, és mindig az alapintelligencia részének kell maradnia, és mi az, amit ki lehet cserélni a modern infókra?
Szóval én amellett vagyok hogy mivel digitális világban nőnek fel a ma emberei, ezért merjük használni a digitális eszközöket! Miért lenne ciki, ha a diák mutatná meg, hogy hogyan működik egy ilyen kütyü, aminek a nevét sem tudom?
Szerintem igaza van Krisztiánnak abban, hogy ha a kütyük bármelyikét használhatnák a diákok az iskolában is, jóval kreatívabb, interaktívabb és a hatékonyabb lenne az oktatás. A saját nyelvükön kapnák az információkat, és így talán az is befogadhatóbb lenne nekik, ami egyébként nagyon távoli vagy elméleti. Persze ehhez olyan tanárok is kellenek, akik szintén használják a digitális eszközöket, akik képesek tanulni a diákjaiktól, és akik kreatívak többek között.
És ha még a tankönyvek is elérhetőek lennének online... a tankönyvbiznisz tuti csődbe menne...

Azért félre ne értsetek, nem a papír ellen vagyok, én is szeretek újságot meg könyvet olvasni, de haladni kell a korral, és nyitottnak lenni az újra. Szóval vegyük fel a kesztyűt és haladjunk a "fiatalokkal"! :)

Gondolattérképek online

Sziasztok! Kb. egy hete írtam egy blogbejegyzést a blogomban egy online gondolattérkép készítő oldalról, illetve arról, miért hasznos dolog ez tanulási zavarokkal küzdőknek.

Elérhetőség itt. Ott is és itt is várom a véleményeket!

Az első

Tudom, hogy elsőnek lenni mindig nehéz, ezért gondoltam két hét csend és hallgatás után megírom az első bejegyzést! :)

Szóval egy videót hoztam nektek, ami a TEDxYouth konferencián hangzott el még tavaly ősszel, és a digitális bennszülöttekről szól. A videó itt érhető el!

Az előadásmód egy kissé pimasz és provokatív, nem a legszerencsésebb, ennek ellenére is van néhány érdekes gondolat az előadásban, ami összecseng Anita prezentációjával is.

Először is jól megjelennek azok a kommunikációs preferenciák, amelyekről Anita is beszélt az órán: gyorsan, azonnal és közvetlenül.

Számomra új kifejezések voltak a "digitális kreativitás" és "analógiás kreativitás", őszintén szólva, szívesen hallanék erről többet. Valóban igaz a gondolat, hogy a mai iskola mg az "analógiás kreativitást" sem támogatja, akkor hogyan volna képes a digitálisat. Felteszem, az előadó itt az "analógiás" alatt a "hagyományos" értelemben vett kreativitást érti. Bennem azért felmerül a kérdés, valóban el lehet-e különíteni a kettőt, vagy ezek szorosan összetartoznak?

A mondat, ami engem is megdöbbentett, az a következő: "vele nőttünk fel, de nem tanultunk róla semmi!" Ez szerintem az előadás egyik legérdekesebb gondolata. Számomra rávilágít az IKT eszközök használatának fontosságára: nem az a kérdés, hogy én, mint tanár szeretem-e, használom-e, hanem az, hogy képes vagyok-e felkészíteni a jövő generációját arra, hogy éljen és ne visszaéljen a számítógépek és az internet adta lehetőséggel. Ebben a dilemmában nem tudomást venni róla, azt hiszem, a legrosszabb megoldás.

Ami még itt is felmerült, és Anita prezentációjában is, az a megelőző generációk lineáris gondolkodásmódja.

Ami már nekem túlontúl demagóg, hogy az erdők védelme, szerintem csak hatáskeltő elem, minden esetre gáz.

Várom ezzel kapcsolatosan a véleményeteket. Mit gondoltok? Igazat adtok-e Krisztiánnak? Szerintetek igaza volt-e Krisztián tanárának? Ti mit tennétek, ha egy ilyen kéréssel fordulna felétek egy diák?