Időkép és univerzális tervezés

Nóri bejegyzésére nagyot mosolyogtam, mert én is akartam már az univerzális tervezés témájában írni. Bááár… Na igen, ezen gondolkodom már egy hete, hogy ez, amit megláttam, tényleg univerzális tervezés akar-e lenni, vagy csak az volt a cél, hogy szórakoztatóbbá váljon az idokep.hu.

Ha az előrejelzés fülre kattintotok, valami ilyesmit fogtok látni:

Látjátok a kis emberkéket? Fölötte pedig ott egy kérdés, hogy „Mit vegyek fel holnap?”. Erről nekem egyből az jutott eszembe, amit valamelyik iskolában láttam az alsó tagozaton, hogy az első óra elején a gyógypedagógus megbeszélte a gyerekekkel, hogy milyen idő van kint, és hogyan kell felöltözni. Hát nem nagyszerű ez az idokep.hu? Hiszen abból, hogy napos idő lesz, és délután 12 ^oC, még nem biztos, hogy mindenkinek egyértelmű, hogy hogyan kell felöltözni. De kicsit lejjebb (ugyanezen az oldalon) a 21 napos előrejelzés is nagyon izgalmas, mert tééényleg látjuk, hogy a meteorológusok szerint esni fog a hó.

Szerintetek? Ez univerzális tervezés, vagy csak az én naivitásomnak köszönhető, hogy annak látom? Vajon a meteorológusok és honlapkészítőik valamelyikének eszébe jutottak a tanulásban és értelmileg akadályozottak?

A legnagyobb univerzális tervezés bakik

Arra gondoltam, hogy így a végén csemegének vagy jutalomjátékként sztorizgathatnánk egyet saját tapasztalatainkból az univerzális vagy nem-univerzális tervezés témaköréből.

Úgy vettem észre az órai pusmogásból, hogy elég sok ilyen tapasztalat felmerült, gondoltam osszuk meg egymással.

Nekem az "univerzális" univerzális tervezés-baki kedvencem a rámpa... Biztos Ti is láttatok már olyat, hogy egy épület bejáratnál lévő lépcső 2-3 fokos, és a mellette lévő rámpa egy szintről indul a lépcsővel... Így hihetetlen emelkedési szögű rámpákat képesek megalkotni a tervezők. Én úgy tudom, hogy a megengedett emelkedés 17 cm alatti rámpánál 5%, 17 cm feletti rámpánál 8% maximum. Ha ennél nagyobb szögben kellene emelkednie a rámpának, akkor azt el kell nyújtani, vagy több fordulóssá kell tenni (max. 45 cm-es lehet a rámpa végén a magasság, és 9 méter hosszú lehet) .

Mindemellett az "igazi" esélyegyenlőséghez hozzá tartozik, hogy azért, hogy az elnyújtott rámpa ne rontsa el a bejárat "összképét", általában jól oldalra teszik, és valami oldalsó sufnis bejáraton kell bemennie a mozgáskorlátozott egyénnek, vagy vissza kell gurulnia a bejárathoz. Szerintem egyik sem korrekt megoldás, mivel az első diszkriminatív, a másodiknál pedig nem megkönnyítik az épületbe való bejutást, hanem inkább megnehezítik (több idő).

A kedvenc gyakorlati példám erre Csongrád frissen felújított főtere, ahol is minden a fentiekben általam felsorolt "lehetőség" megvalósult. Arra természetesen gondja volt az önkormányzatnak, hogy a gördeszkásoknak full-extrás pályát építsen, de valahogy ez az akadálymentesítés nagyon balul sült el. A lépcső melletti rámpa olyan meredek, hogy én még szánkóval sem mernék lecsúszni rajta, mert tuti orra buknék. Nemcsak babakocsival használhatatlan, hanem kerekesszékkel egyenesen életveszélyes, mert amint az első kerekek felkerülnek a rámpára, nyomban hátrabukik az illető. Megtalálható a főtéren az oldalbejáratos megoldás is, de vissza kell jönni a bejárathoz, ahol szintén van 5 lépcsőfok, hogy az épületbe bejuthasson az ember, de ott már elmaradt a rámpa... Szóval hiába küzdött a mozgáskorlátozott emberünk a bejutásért, végül így sem sikerül neki egyedül, segítség nélkül...

Csatolok pár hasznos forrást:

• a komplex akadálymentesítésről:

http://www.fszk.hu/api/szakmai_anyagok/Segedlet_a_komplex_akadalymentesites_megvalositasahoz.pdf

• a lejtőkre vonatkozó szabályozás:

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700253.KOR

Elvileg az esélyegyenlőségi törvényben vagy valamelyik mellékletében is van szó erről, de azt egyelőre nem találtam meg.

És nektek vannak hasonló bakikról szóló történeteitek?

Mit tanultunk?

Sziasztok!

A mai óra végén egy papírkára mindenki felírhatta, hogy mit tanult ebből a kurzusból. Valószínűleg ez nem lesz egy kedvelt bejegyzés, mivel órán mindenki "aggódott", hogy ki ne derüljön, hogy ő miket írt. De szerintem nem rossz dolog azt végiggondolni, hogy ki milyen új alkalmazásokat kezdett el használni, milyen új felületeket kezdett el látogatni a kurzuson látottak/hallottak alapján. Én például rengeteget használom a Google Dokumentumokat, én is sokat létrehoztam, és velem is sokat megosztottak már elsősorban valamilyen sulis feladathoz kapcsolódóan. A gyakorlatok (tanítás) megtervezésénél Danival közösen mindig ilyen dokumentumot használtunk, sőt prezentációt is készítettünk, amit az egyik óránkon vetítettünk le. Kérdőívet is készítettem már, nem is egyet. Már annyira megkedveltem ezeket az alkalmazásokat, hogy nem csak iskolai dolgokra használom őket. Ezen kívül blogokat is elkezdtem olvasni, talán ennek a kurzusnak és feladatnak is szerepe van benne. A Facebookon pedig utána néztem a beállításaimnak, mert órán erről is beszéltünk. A Twitterre is most regisztráltam, bár annyira nem sikerült még közelebbi "kapcsolatba" kerülnöm vele. Az online könyvjelzőt azonban szeretném majd jobban megismerni, mert hasznos alkalmazásnak tűnik. Nektek változtatott valamit az internetezési szokásaitokon ez a kurzus?

Érdemes tanítani a fiatalokat az internet használatára...

Sziasztok!

Gondoltam, megosztok veletek egy nagyon pozitív élményt, ugyanis ez mindannyiunknak tanúsásos lehet a jövőre nézve. Sokat beszéltünk már arról, hogy a mai gyerekek, fiatalok, akik már digitális bennszülöttnek számítanak, mennyire nem ismerik az internet veszélyeit, nincsenek tisztában a közösségi oldalak protokolljával. Mindig arra a következtetésre jutottunk ezzel kapcsolatban, hogy a szülők és a pedagógusok felelőssége, hogy a gyerekek megtanulják megfelelő módon használni az internetet. Persze az már kérdéses, hogy a gyerekek, fiatalok mennyire fogadják el szüleik, tanáraik tanácsait.

A múlt héten, Adrival, a szakiskola 10. osztályával interjút készítettünk a gyerekekkel, a számítógép- és internethasználattal kapcsolatos szokásikról. Az eredmény meglepő volt. Arra számítottunk, hogy a fiatalok többsége nem lesz tisztában az internetes protokollal. Ezzel szemben a gyerekek ismerték a közösségi oldalakon lehetséges biztonsági beállításokkal, sőt mindenki, aki regisztrált valamilyen közösségi oldalra, használja is ezeket a biztonsági beállításokat.
Tudatában vannak annak is, hogy az interneten könnyen megtalálhatják őket különböző csalók, molesztálók, így nem jelölnek vissza olyan embert a Facebook-on, akit nem ismernek, és nem dőlnek be a különböző körleveleknek, melyekben a személyi adataidat kérik, esetleg otthoni munkát ajánlanak, de előbb be kell fizetni egy bizonyos összeget.

A beszélgetés során a leginkább az lepett meg, hogy a gyerekek életszerű példákat hoztak!

Bár az interjú elején megkérdeztük tőlük, hogy valaki tanította-e nekik az internetezés szabályait és ők azt válaszolták, hogy nem, mégis kellőképp tájékozottak voltak.

Aztán lassacskán kibújt a szög a zsákból, és kiderült, hogy a szülők többsége figyelemmel kíséri a gyereke internetes tevékenységét és ami a leginkább tanúságos volt a fiatalok számára, az a rendőrség bűnmegelőzési programja volt. Ezt nem fejtegetném hosszabban, hiszen mindannyian ott voltunk gyakorlaton és tudjuk, hogy havonta néhány alkalommal, a rendőrség két embere beszélget a gyerekekkel. Néhány alkalommal az internet helyes használata és veszélyei is szóba kerültek. És nagyon sokat jelentett nekik! Vagyis van értelme beszélgetni a fiatalokkal, mert igenis számít, s bár sokszor úgy tűnik, hogy oda se figyelnek, mégis elraktározzák maguknak a hallottakat.

A beszélgetés tanúsága: igenis tanítani kell a gyerekek számára az internet használatának szabályait, fel kell hívni a figyelmüket a veszélyekre, hiszen a mi kötelességünk is, hogy olyan felnőtt váljon belőlük, aki ki tudja használni a digitális világ előnyeit.

Azért gondoltam, hogy röviden megosztom ezt veletek (bár a témából született az egyik beadandónk is Adrival), mert aki esetleg eddig szkeptikus volt a témát illetően, láthatja, hogy meg lehet tanítani a gyerekeket, fiatalokat a számítógép, internet megfelelő használatára.

Csak soha ne felejtsünk el beszélgetni velük!

A Mikulás is digitális bevándorló!! :)

Sziasztok!

A mai óra után beszélgettünk kicsit a Borkával meg Lucával és többek között szóba jött az is, hogy ki mire használja az internetet, mennyire része az életének stb.
Erről jutott eszembe, hogy hasznos lenne, ha megosztanánk néhány ilyen oldalt, alkalmazást stb., amit akár a mindennapi feladatokhoz, akár a szakmai fejlődéshez használunk (ez egyben kiváló lehetőség azoknak - pl. én - akik kicsit elmaradtak a blogbejegyzésekkel ;). Ezzel ötleteket ill. lehetőségeket adhatunk egymásnak is.


Itt van az én listám:

• kapcsolattartás: gmail, facebook, skype

•  zene: youtube (itt elég sok listát készítettem magamnak, így a hangulatomhoz/alkalomhoz illően csak elindítom az egyik listát és órákig szólnak a gondosan kiválogatott zenék :), illetve emellett szoktam online rádiókat is hallgatni (a neten is lehet keresgélni, de az iTunes-nak is van ilyen funkciója egész széles kínálattal --> idegen nyelv gyakorlására sem rossz!)

• főzés: a nosalty.hu-n saját online szakácskönyvet is készíthetsz, ezt nagyon hasznosnak találom, ezen kívül szeretem még a desszert.eu-t (a neve megtévesztő, nem csak desszertek vannak), az allrecipes.com-ot,  illetve néhány gasztroblogot is (pl. Dolce Vita, Főzni akarok stb.)

• vásárlás: amazon (főleg idegen nyelvű könyvek, filmek), bigyoshop, lencsek.hu

• blogok: ezek olvasására nem olyan régen kaptam rá, van kettő, amit rendszeresen követek: Passionate Homemaking, plusz egy Amerikában élő barátnőm blogja (ez azt hiszem zárt).

• szakmai blogok: ez egy új dolog nekem is, amibe csak most kezdek belejönni, néhány, amiket eddig találtam:Bergamott, Fittkid, Pöttyös Doboz, Logopédus jegyzetei 

Ezek csak amik most eszembe jutottak, de kíváncsi vagyok rá, Ti mire/hogyan használjátok a netet, akár szakmai, akár magán területeken.

Blogolás..

Sziasztok!

Egy teljesen más témában írok. Napok óta foglalkoztat az indexen olvasott cikk..Talán többen is olvastátok már a napokban,ugyanis a héten döntöttek annak a fiúnak az ügyéről, akit mintegy másfél éve zártak börtönbe, emberölés tervének vádjával.A részleteket olvassa el,akit érdekel,( http://index.hu/bulvar/2011/08/08/s._abel_a_meszarlas_tervezesevel_vadolt_egyetemista/idézem azt a részt a cikkből, ami miatt most ide is írtam:

"Beszélgetések, versek és blogbejegyzések indították el az eseményláncot, amelynek végére S. Ábel a bíróságon kötött ki. Volt egy blog, Arszák blogja, amelynek szerzőjeként S. Ábelt ismerték. Az egyetemista a bíróságon és nekünk sem válaszolt arra a kérdésre, ő írta-e Arszák blogját. Annyit jegyzett meg, hogy nem az ő nevén van regisztrálva, és a jelszófeltörés is működik az intenet világában. „ Akár az enyém is lehet, de az is lehet, hogy nem az enyém” – hagyta függőben a kérdést. A blog még ma is olvasható, többek közt rajta ez a vers is:

Célbalövés

Fegyvert ragad egy ifjú.
(Be fogják majd mondani.)
Beront az egyetemre,
S kilenc társát lelövi.

Az automatából
Egy kávét vesz magának.
„Nénó, nénó, riadó!”
Ő nyugodtan kortyolgat.

Ott találnak majd reá,
Golyóval a fejében.
Nem ítéli el bíró,
Nem érheti oly’ szégyen!

Nem az ítélet jogosságát vagy jogtalanságát szeretném vitatni, inkább arra a jelenségre reflektálni, hogy milyen durva az, hogy Ő gyakorlatilag nem követett el semmit," csak" blogot vezetett, amiben közzétette gondolatait.(ha egyáltalán tényleg az övé).És ezért ült majdnem 2 évet.

Számomra ez nagyon rémisztő..

Mit gondoltok??

Borka

Kötődés digitális eszközeinkhez

Komolyan megrettentem saját magamon. Soha nem gondoltam volna, hogy én is egy leszek azok közül... Azok közül, akik nincsenek meg imádott kis kütyüjeik, telefonjaik, notebookjaik, különböző "i-jaik" nélkül. Pedig megtörtént. A hétvégén meg kellett válnom régi telefontomtól. No persze nem azért mert beruháztam egy "szuperszónikus", "mindenttudó", "mindenekfelettálló" akármibe, hanem egyszerű okból; a régit másnak ajándékoztam.
Aztán jött az az érzés...Komolyan, mintha búcsút vettem volna valakitől, vagy legalábbis egy kapcsolatnak vetettem volna véget. Szomorú voltam, nagyon szomorú! És rá kellett jönnöm, hogy bizony komolyan kötődök a telefonomhoz, ami valójában egy élettelen 5 centis műanyagdarab. Elgondolkoztam. Normális ez?

Aztán még jobban elgondolkodtam, és rájöttem valamire. Nem magához a tárgyhoz kötődtem, hanem azokhoz az emlékekhez, amik hozzá kapcsolódtak. Mennyi mindent átéltünk közösen az elmúlt évek során... Ott volt velem, amikor érettségi után felhívtam az aggódó családtagokat, rajta olvastam el először az üzenetet, hogy felvételt nyertem a Bárczira, együtt nyaraltunk, teleltünk, vizsgáztunk. Ott volt nekem, mint biztos pont, ami/aki mindig összeköt engem azokkal, akikre éppen szükségem van, vagy nekik van szükségük rám. És egyszerre ez a valami nincs többé. Persze van egy másik, de "őt" még nem ismerem, sőt az első benyomás is negatívra sikeredett, ugyanis nem olyan színű, mint vártam.

Vajon tényleg létezik ez a jelenség? Tényleg elkezdünk érzelmileg kötődni digitális tárgyainkhoz? És ha igen, akkor milyen fokú kötődés a normális?
A kötődés kifejezés, amit használok nem keverendő össze a függőséggel! Az teljesen más kérdés, hogy képesek vagyunk-e megoldani a hétköznapi ügyeinket megszokott eszközeink nélkül...
Az érzelmi kötődés az, ami engem nagyon megijeszt. Nem torz jelenség ez? Olyan nehéz eldönteni. Persze az ember könnyen mond ítéletet, amikor másokról van szó, de amikor saját maga felett kéne pálcát törnie, az már nem megy. Lehet, hogy pont azért gondolom azt, hosszas töprengés után, hogy ez a fajta kötődés normális. Régen, amikor még nem volt tele a világ a digitális világ csodás eszközeivel, kötődtek az emberek leveleikhez, szerelmes üzeneteikhez, kiszáradt virágcsokrokhoz, plüssállatokhoz, poros, szakadt borítású könyvekhez, régi, kedvenc ruhadarabjaikhoz...Azt hiszem most sincs ez másként, csak mindehhez hozzá jönnek még imádott kütyüjeink.

Én vállalom; komoly érzelmi szálak fűznek a telefonomhoz! És te?

A Belga, a töri és a videoklip

A következő bejegyzést vitaindítónak szánom. Szeretnék felvetni egy ötletet, és kíváncsi vagyok a véleményetekre. Más téma, mint amiről eddig beszéltünk.

Az ötletem a következő: a Belga nevű együttesnek van egy olyan száma, hogy „Királyok a házban”. Megpróbálom belinkelni ide valamelyik videómegosztó portálról, hogy képben legyetek. Szóval miközben ezt a számot hallgattam eszembe jutott, hogy egész jó szakmai szempontból is a dal. Sorba veszi I. Istvántól a királyokat, mindegyikhez elreppelve uralkodásának egy-egy főbb momentumát, szóval a lényeget, amit az adott királyról tudni kell. A Damis töri tanításos tapasztalataim azt mutatják, hogy a diákok jobban megjegyzik azon elemeit a tananyagnak, amit valamilyen infokommunikűciós eszközön keresztül kaptak.

Nos, a kérdésem a következő: elképzelhetőnek tartjátok-e azt, hogy mondjuk szakiskolában ezt a számot felhasználjátok a magyar töri tanításához?

Csak egy ötlet az alkalmazásához: egy tanórai és tanórán kívüli projekt keretén belül el tudom képzelni azt, hogy csoportmunkában megtanulják a dalszöveget, és forgatnak hozzá egy klippet mondjuk kamerás telefonnal (mert az már lassan szinte mindenki zsebében ott lapul). Aztán egy megbeszélt órán bemutatják a csoportok a klippeket. Természetesen az is hozzá tartozik a dologhoz, hogy átbeszéljük és megtanuljuk, hogy melyik királyhoz mi a legfőbb tudnivaló, hogy ne csak szorzótáblaszerűen visszamondják a lényeget.

Szóval? Érveljetek pro és kontra!

Megjegyzés: tudom, hogy van a számban 3 „csúnya” szó, de azt úgyis használják. Természetesen a klipben ki kellene sípolniuk. Elnézést attól, akit ez zavar.

Az internetes források hitelességéről- avagy tartogat-e számunkra veszélyeket a világháló

Már hosszú ideje gondolkozom ezen a bejegyzésen. Valójában még egy Lacus által felvetett gondolatból jutottunk idáig; az interneten terjengő nem éppen tudományos tényekkel alátámasztott érvelések befolyásolják-e gondolkodásunkat, személyiségünket (akár észrevétlenül is)?

Szerintem elég fontos a téma ahhoz, hogy ne csak lábjegyzetben (vagy a megjegyzések rovatban) beszéljünk róla.

Én úgy gondolom, hogy a forrás hitelességétől függetlenül komoly befolyással bírnak a világhálón terjengő körlevelek, továbbküldős, lájkolható bejegyzések. És ami tényleg nagyon veszélyes, hogy mindenkihez eljutnak, akár többször is, így akár tudat alatt is befolyásolják elménket.

Ezen a ponton merül fel egy fontos kérdés; vajon tényleg mindenkit és minden esetben befolyásolhat egy interneten terjengő maszlag, vagy képesek vagyunk szelektálni?

Természetesen úgy gondolom, hogy vannak olyan emberek akiket megtanítottak gondolkodni, felülvizsgálni, vagy ellenőrizni a körülöttük lévő világban megjelenő elméleteket, de az internet robbanásszerű terjedésének köszönhetően, nem volt elegendő időnk arra, hogy kellőképpen felfegyverkezzünk ezek ellen. Rengetegen vannak akik bedőlnek bizonyos közösségi hálókon terjedő eszmefuttatásoknak, melyek olyan távol állnak az igazságtól, mint Makó Jeruzsálemtől, mégis megmozgatnak bennünk valamit, mert az ÉRZELMEINKRE próbálnak hatni.

Egy elég szélsőséges példa jutott erről eszembe. Az 1930-as évektől, Hitler hatalomra kerülésekor, elkezdett terjengeni az az elmélet, mely szerint születnek a világra értékes és kevésbé értékes emberek. Ha jobban belegondolunk, akkor mindannyian tudjuk, hogy ez nem igaz. Bármely emberi élet lehet éppoly értékes, mint a másik függetlenül attól, hogy aki éli azt az életet; szőke, vörös, barna, fekete, gazdag vagy szegény, kisebbséghez tartozó vagy nem, esetleg fogyatékos vagy ép, öreg, vagy fiatal. Az emberi élet értékességét nem a fentebb felsorolt tulajdonságok határozzák meg. Mégis eljutott odáig az emberiség, hogy egy évtized alatt embermilliókat sikerült kegyetlenül megkínozni és megölni. S mindezt egy hiteltelen, tudományos tényekkel alá nem támasztható elmélet; az árja fajelmélet miatt.

Na itt merül fel bennem a kérdés, hogy számít-e az embereknek, hogy amit hallanak, az kitől jön, honnan ered, és van-e bármi igazságtartalma?

Hiszen sokan beálltak a sorba és gyilkolták embertársaikat, csak azért mert valaki azt mondta nekik, hogy ők nem értékes emberek, nem számít az életük, és az egész világnak jobb lesz a sora, ha eltörlik őket a föld színéről. Így történhetett meg, hogy megölték a fogyatékosokat, krónikus betegeket, öregeket, cigányokat, zsidókat és mindazt, aki az útjukban állt.

Valahogy sikerült az emberek gondolkodását megmételyezni. (Vagy nem kell túl mélyre ásnunk tanulmányainkban, ott a Milgram-kísérlet is, ami az emberi elme befolyásolhatóságát bizonyítja.)

Azt hiszem, nincs ez másként az internettel sem. Persze nem vagyok internetszkeptikus, hiszen állandóan használom én is, és rengeteget segít a hétköznapi ügyeink lebonyolításában, a tanulásban, vagy a kapcsolattartásban is. Mégis ott lappang valami a világhálón. Talán lehet, hogy a kollektív felelősség vagy a konformitás fogalmával tudnám a legjobban leírni. Hiszen, ha az egyik lájkol valami blődséget, akkor a másik és a harmadik is, ha az egyik megoszt valami téveszmét, akkor akik olvassák, miért kételkedjenek benne. Persze vannak iskolázott, művelt, vagy éppen csak kellő józan paraszti ésszel rendelkező emberek, akik valahol ráéreznek arra, hogy mi elfogadható, és mi nem az, de sajnos nem ők vannak többségben.

Például szolgálnak azok az internetes hőbörgések is, mint a "Tüntessünk és lázadjunk a médiatörvény ellen", aztán felvonulnak, tüntetnek és lázadnak, és végül, amikor megkérdezik tőlük, hogy valójában melyik pontja ellen tüntetnek és lázadnak, kiderül, hogy sokan nem is tudják. (Ez ténylegesen megtörtént eset.) Persze ezzel most nem a médiatörvényről akarok vitát nyitni :)

Vagy másik ártatlannak tűnő, mégis az emberi konformitást kiválóan mutató jelenség, amikor fb-on az ismerősök azért könyörögnek, hogy szavazz erre, vagy szavazz arra, már csak pár lájk hiányzik a győzelemhez. És mi (akinek nem ige, ne vegye magára) "birkák", szavazunk és lájkolunk, gondolkodás nélkül. Pont múlt héten esett meg, hogy Lacus mindenkit elszántan biztatott, hogy szavazzon az önkéntességet támogató és képviselő csoportra. Sokáig nem szavaztam, mert nem volt időm végigböngészni a programot, és nem fogok csak azért lájkolni valamit, mert valaki azt ajánlja. Először elolvastam, hogy miről is van szó, aztán szavaztam, és nem azért, mert nem bízom Lacus ítélőképességében, hanem azért, mert pont az tesz minket emberré, hogy képesek vagyunk gondolkozni és saját véleményt kialakítani. Valahogy mégis azt érzem, hogy ez kezd kihalni belőlünk.

Nem mondom egy szóval sem, hogy erről az internet tehet...

Akkor viszont mi? Hogy jutottunk idáig? Vagy mindig ilyen volt a világ? Jobba meggondolva talán igen, mindig ilyen volt. Voltak vezetők és voltak (orruknál fogva) vezetettek. :)

Érdekel ezzel kapcsolatban mások véleménye is!

Mert tudom hol, mikor és kitől!

Találtam egy videót, ami bennem némi deja vu-t keltett, mintha láttam volna már ezeket, csak éppen nem egyetemisták körében.

Ami ebben elgondolkodtató, hogy gyakran mi is panaszkodunk, hogy az egyetemi oktatás nem hatékony, nem ad a munkaerőpiacon hasznosítható tudást...stb, és ezekkel részben egyet is értek. Ami számomra ebben a megközelítésben új volt, hogy mindezt az IKT eszközök relációjába helyezni. Tehát ebből a szempontból nem csak az a fontos, mit tanulunk, hanem hogyan és milyen felületen (akarom mondani website-on)!

Gondoljunk csak bele, micsoda eszméletlen tudás áll össze akkor, amikor két-három ember közösen hoz létre új tartalmakat, és micsoda tudás lehet az, amit mondjuk egy 160 fős bárczis évfolyam állít össze közösen?! (Mondjuk olyasmi, mint a Wikipédia.) Persze elképzelhetetlen, hogy 160 ember kooperáljon egymással mondjuk Preambulumon, mert egy tanteremben mindez nem lehetséges. A digitális térben azonban igen.

Van itt néhány dolog, amit a diákok kiírtak mindenfelé, és egyre inkább igaz rám is, ránk is. Pl.: 8 könyvet olvasok el ebben az évben - ellenben 2300 weboldalt, 42 oldalt írok egy a tanteremben (én szerintem még ennyit sem, mert nem jegyzetelek) - ellenben több mint 500 oldalnyi e-mail-t (na nálam ez még ennél is több). 

Közben persze a fülemben cseng - kicsit Borka hangján - a kérdés: oké, de mitől lennék én piacképesebb, okosabb, ügyesebb? A web2.0 jelentőségét és használatát nem abban látom, hogy közvetlenül ez a tudás kellene a sikerhez, mert mondjuk a felvételi beszélgetésen nekünk szegeznék a kérdést:  Ön használja a Diigo-t? (Bár, how knows 10 év múlva mik lesznek a pedagógusalkalmasság kritériumai!) A szerepét abban látom, mikor és kitől jutsz hozzá információkhoz. Márpedig az, hogy hozzájutsz-e és mikor, nagyban befolyásolja, hogy sikeres lehetsz-e. Ma a legfrissebb, leghasznosabb információkat a Titteren és a Facebookon osztják meg. A teljesség igénye nélkül néhány példa: az alapítvány, ahol dolgozom, irodát keresett a nyáron. A facebookra kiposztoltuk, 10 percen belül megvolt a hely, olcsóbban, mint reméltük egy ismerőstől. Egy hónapja bringás bolhapiac volt a városban, erről meg a Twitterről értesültem, mert a szervezők csak ott osztották meg pénzhiány okán. Tegnap 100 ezren tüntettek a Ferenciek terénél. A tüntetést a facebookon szervezték, én meg otthonról figyeltem az eseményeket. Ingyenes IKT továbbképzés pedagógusoknak, kizárólag online meghirdetve. Nemzetközi konferenciára megyek Antwerpenbe, a jelentkezési lap egy google űrlap volt. Egy pályázatot írok az Életpálya Alapítványhoz, a szükséges piackutatás szintén google dokumentumban írom le. Ma hajnali 6-kor megnéztem egy megosztott gondolattérképet a filmrendezésről a mind42 segítségével (legalább 6 különböző vágóképtípust tanultam meg), miközben a Diigo-val 5 olyan linket tettem közkincsé, ami segíthet másokat is a tanulásban. Egy diszlexiás ismerősöm beadandó dolgozatot ír, a vázlatot mind42-ben készíti, otthonról segítem.  És még sorolhatnám.

Na, ettől leszek sikeres munkavállaló. Mert tudom hol, mikor és kitől.

Facebook pro és kontra

A szombati Népszabadságban volt egy cikk a Facebook-használat ellentmondásairól - aki olvasta attól elnézést. A cikk szerint, az EU Kids Online felmérése alapján Európában a magyar gyerekeknek és fiataloknak van a legtöbb virtuális ismerőse. A gyerekek átlag 3-4 órát facebookoznak, és ez nagyon sok gondot okoz a szülőknek, pedagógusoknak, mert ezek a gyerekek nem tanulnak, nem sportolnak és nincsenek valódi társas kapcsolataik, meggondolatlanul adnak ki személyes adatokat, fotókat, és vannak akik ily módon zaklatják kortársaikat.

Másrészről viszont a pedagógusok is kezdik felismerni a Facebook jelentőségét és kezdik alkalmazni az oktatási folyamatokban. Az egész világon egyedülálló jelenség volt pl., amikor idén nyáron egy hazai gimnáziumi osztály a Facebookon keresztül szervezte meg, hogy iskolájuk megszűnése miatt egy másik kiszemelt gimnázium vegye át az egész osztályt (zárt csoportot hoztak létre és bevonták a kiszemelt iskola igazgatóját is). Később is a Facebookot használta az igazgató és az osztály, hogy a problémákat megtárgyalják pl. tankönyv, diákigazolvány, feladatok. Sőt az igazgató ezen keresztül figyelmeztette az egyik tanulót és annak szüleit, hogy a gyermek szélsőséges politikai nézeteket hangoztat a Facebookon. 

A cikk több projektet is ismertet, amelyhez felhasználták a pedagógusok a Facebookot, illetve két honlapra is felhívja a figyelmet: 

1. www.web2suli.hu: ez egy fizetős szolgáltatás, ami iskolai honlapoknak, elektronikus naplónak és modern intranet szolgáltatásnak ad helyet
2. sulivilag.hu: ami egy hazai fejlesztésű, ingyenes, kifejezetten oktatási intézmények számára létrehozott közösségi oldal, amely a tanárok, diákok és szülők közötti információmegosztásra szolgál.

És mi emlékszünk?

Csak közvetve kapcsolódik az órához, de azért benne van az a bizonyos "generation gap", amit már körbejártunk egy párszor:

Facebook & személyiség

Sziasztok!

Tudom, elég ciki ezzel kezdeni, de már nem emlékszem, hogy erről a témáról órán beszéltünk-e, vagy csak én olvastam róla a neten. Az biztos, hogy hallottam erről, mert azóta sokat gondolok rá. Ha órán beszéltünk róla, akkor ne haragudjatok, vegyétek úgy, hogy ezt meg sem írtam. Ebben az esetben viszont valószínűleg már Ti is gondolkodtatok ezen, így akár le is írhatjátok majd, mire jutottatok. Ha a neten olvastam, akkor majd leírom a honlap címét, mert biztos elmentettem a kedvencek közé, majd megnézem.

A lényeg. Milyen kapcsolat van az ember online, illetve offline személyisége között? Nem tudom, lehet-e ezeket a kifejezéseket így használni. Arra gondolok, hogy az ember személyisége megnyilvánul-e a Facebook-on. Persze azt lehet látni (aki közzé teszi), hogy ki milyen zenét szeret, de én most nem erre gondolok. Sokkal inkább érdekes az, hogy az illető közzé teszi-e egyáltalán, hogy milyen zenét szeret. Vagy lájkol-e dolgokat. Szerintetek akiről sok ilyen jellegű információt meg lehet tudni, az a való életben is ennyire nyíltan vállalja, és "közzé teszi" az ízlését? Vagy éppen azért rak ki ilyen dolgokat, mert az életben nem meri (akarja?) ezeket felvállalni és így könnyebben megy neki? Több ilyen kérdés is felmerült bennem, ezeket próbálom meg leírni, ha eszembe jutnak. Ha valaki sokat használja a Fb-t, az azt jelenti, hogy amúgy nem él közösségi életet, vagy éppen az ellenkezője igaz: aki az életben is aktív a közösségben az aktív Fb-on is? Lehetséges-e, hogy valaki Fb-on teljesen más, mint igazából? Vagy amilyen személyiség vagy, az jelenik meg a Fb-on is? Mondjuk visszahúzódó, csendes megfigyelő lehet valaki a való életben, akkor valószínűleg Fb-on sem tesz közzé semmit, csak elolvassa, mit írnak mások (például én is fenn vagyok, de nem igazán csinálok ott semmit). Vagy ha valaki hangadó az osztályteremben, az Fb-on is sokat ír ki (mondjuk jelentéktelen dolgokat)? Ti megfigyeltétek már, hogy az ismerőseitek hány százaléka az, aki ki is ír/meg is oszt valamit, és kik azok, akiktől soha nem jön bejegyzés? Tudtok párhuzamot állítani az offline és az online viselkedésük között? Vagy például ki mennyi és milyen képet tesz ki magáról. Ez szerintem jól tükrözheti a személyiséget, ki mennyire akarja magát megmutatni. És az elárul valamit, hogy kinek mennyi ismerőse van? Hogy milyen témájú bejegyzéseket ír? Hogy mire használja a Fb-t (levelezés, barátok felvétele/megkeresése, fotók megosztása, videók/cikkek megosztása, üzenőfalra írás, program szervezés stb.)?

Mindezek a kérdések azért merülhetnek fel, mert sok olyan véleményt lehet hallani, hogy a Fb milyen rossz hatással van a gyerekekre. De valóban lehet azt mondani, hogy a Fb változtatja meg a gyerekek offline életét/viselkedését, vagy éppen ellenkezőleg, amilyen a gyerek (felnőtt) offline, olyan lesz az online világban is? Vagy esetleg a kettő hat egymásra? El tudom képzelni, hogy valaki elég visszahúzódó, de mondjuk a Fb-on meg tudja mutatni, milyen is valójában. Erre ha pozitív visszajelzéseket kap, akkor talán a való életben is egyre könnyebben és könnyebben megnyilvánul. De egy negatív hatásról is nagyon sokat hallok mostanában, a Fb féltékenységről (ezt sem tudom, hogy szokták mondani). Ilyenkor ez ember más embereknek a bejegyzéseit, képeit, barátait, családi állapotát stb.-t nézegetve egyre rosszabbul és rosszabbul érzi magát, féltékeny más emberekre, hogy ők milyen szépek, mennyi barátjuk van, mióta van már kapcsolatban. Ez sok fiatalnak okoz manapság keserűséget, dühöt azt hiszem. Mit lehet ezzel kezdeni?

Nos, hirtelen ennyi jutott így elsőre eszembe, de biztosan sok példa beugrik Nektek is, kíváncsi lennék, ki hogy látja ezeket a dolgokat!

280 Slides

Sziasztok!

Választásom a 280 slides-ra esett, mert kíváncsi voltam, hogy miért 280, és reméltem útközben kiderül. Nos, azért mivel maximum ennyi diát használhatsz el egy prezentáció készítésekor. (Mennyiség alapján találóbb lenne előadássorozatot írni.)

Elsőre gyanúsan olyannnak tűnt, mint a power point internetes változata, talán kicsit színesebb. Második ránézésre kiderült, hogy az is. Nyolc egyedi, nagyszerű tulajdonságát emeli ki az első oldal meggyőző marketing-szövegében:
1. Létező dokumentumok feltöltése
2. Automatikus mentés
3. Bárhonnan elérhető
4. Power pointtal meg lehet nyitni
5. Beépített kép- és videókereső
6. Egyszerű megoszthatóság
7. Minőségi témák (?)
8. Letöltés és installálás nélkül is működik

 Kilencediknek beírnám, hogy ingyenes.

Ha adott helyen (ahol prezentációt tartasz) van internet hozzáférés, akkor le lehet tölteni, és megtartani a prezentációt, tehát nem kell különböző, roppant egyszerűen elhagyható adathordozókon tárolni fáradságos munkád eredményét. Ez megtetszett.  Az itt létrehozott fájlokat a power point tudja kezelni, .pptx formátumban ki lehet küldeni e-mailen is, és ha esetleg egy korábbi .ppt-t újra felhasználnék, akkor feltöltöm, és a régebbi művem is elérhetővé válik online.

Videók és képek beillesztése tényleg egyszerűbb, nem kell külön keresőt nyitni, mivel egy mini-felugró ablakon belül válogathatunk a találatok között, a méretek előre láthatóak, (vagy legalábbis le van írva, hányszor hány pixeles), egyszerűen át lehet húzni egérrel a diára.
Viszont nincs "advanced search" funkció, amivel szűkíteni lehetne a képkeresést, csak kattintásra lépdel a diák között (mondjuk ez engem nem zavar, mert a power point ingyenes klónjában is így van).
  Mivel pont olyan, mint a power point, ezért nem bonyolult kezelni, (mint például a prezit néha), de ugyanúgy nehéz összefüggéseket megjeleníteni, vagy közös előadást szerkeszteni. (Erre a célra a prezi sokkal alkalmasabb.)
Angol nyelvű változata van csak elérhető, ami újabb hátrány angolul nem értőknek.

 A regisztráció egyszerű, (pluszpont) egy e-mail cím és egy jelszó beírása elég, felhasználási feltételeket nem mutat. (Bár engem ilyenkor elgondolkodtat, hogy vajon kiknek adják ki marketinges körlevelekhez az e-mail címem...)
Ha informatikai szempontból ideális világban élnénk, és minden gyereknek és tanárnak lenne működőképes otthoni számítógépe, ezenfelül az osztályokban is, akkor ajánlanám, mert arra alkalmas, hogy egy viszonylag egyszerű módon látványos eredményt érjünk el.

Facebook a mobilon

Sziasztok!

Ehhez a témához múlt hétvégén kaptam kedvet. Egy néhány órás programon (az esemény most lényegtelen) együtt voltam egy 9.-es lánnyal (nevezzük most Sziszinek). Bár folyamatos feladatunk volt ebben a pár órában, Sziszi minden adandó üres fél percben a mobiljáért nyúlt, hogy nyomon kövesse, mi újság a Facebook-on. A rövid idő alatt, amíg együtt voltunk, rengeteg minden történt, születésnapi buli szerveződött, voltak összeveszések és kibékülések, megtárgyalták a bulikat, a fiúkat, a sulit és a szülőket, szóval zajlottak az események. Ha hosszabb ideig (10 perc) nem jutott Sziszi a telefonjához, már idegeskedett, miről marad le, melyik buliba nem hívják meg, írt-e valaki valamit az ő bejegyzéséhez. Nagyon érdekesnek találtam az egészet. Végig az járt a fejemben, amikor én voltam 9.-es, mennyire máshogy mentek még ezek a dolgok. Azon is elgondolkodtam, ha most lennék ennyi idős, vajon én is ugyanezt csinálnám most? (Ez ugyanolyan szituáció, mint amit én szoktam mondani a szüleimnek, amikor azon szörnyülködnek, hogy mennyit időt töltünk a gép előtt, hogy ha ők most ennyi idősek lennének, valószínűleg ők is épp olyanok lennének, mint mi. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy érdemes eljátszani a gondolattal, mi hogy viselkednénk, ha egy "másik generációba" tartoznánk.)

Azt persze eddig is tudtam (gondoltam), hogy aki benne van ebben a Facebook világban aktívan (úgy értem, hogy mindennap használja is, üzen vele, eseményeket hoz létre, videókat oszt meg, lájkol, kommentel és nem tudom mi...), mennyi időt tölt el ezzel, de azt hiszem azzal, hogy már a mobilon is lehet facebookozni, még jobban kitágult ez a világ. Már nem az van, hogy hazamegyek, és akkor megnézem este, hogy kivel mi történt, hanem így gyakorlatilag egész nap online lehet az ember annak minden előnyével és hátrányával együtt. Amúgy szerintetek ez inkább jó vagy rossz? Vagy nem ennyire fekete és fehér a dolog? Mert Sziszin is láttam, hogy egy felől nagyon élvezi a dolgot, hogy a barátaival cseveghet, másrészt amikor ez akadályozva volt, az nagyon zavarta. A mobil nem növeli meg a "függőség" kialakulásának esélyét? Mi van, ha a családi ebéd elnyúlik? Akkor az asztal alatt titokban kell Facebookozni? Vagy szívesen menne-e el mondjuk Sziszi egy nagy családi kirándulásra mobil nélkül? A szülők talán a mobilt kevésbé tudják korlátozni, mint a számítógépet (vagy nem is tudják, hogy miket lehet már a mobilon csinálni, internetezni).

És mi a helyzet a tanteremmel? Sok helyről hallottam, hogy a diákok órán is inkább Facebookoznak. Vagy ez csak a pedagógus hibája, hogy nem tud olyan órát tartani, ami leköti a gyerekek figyelmét? Vagy ilyenkor kellene bevonnia ezeket az eszközöket? Meg lehet találni az egyensúlyt ebben? Egész biztosan nem egyszerű, nyitottság, kreativitás és talán egy kis rutin is szükséges.

Ezt a mobilozást nem csak a 14 éves Sziszin figyeltem meg, de 22 éves barátnőm is teljesen a rabja lett. Ahányszor találkozunk, mindig éppen valamilyen Facebook üzenetet olvas/ír/vár, gyűjtögeti a lájkokat, veszekszik a barátjával a mobilon! (Pedig anno gimiben elvből nem volt hajlandó regisztrálni sem iwiw-en, sem myvip-en, mert hogy ő nem áll be a sorba, a tömegbe.) Szóval ez mindenkit utolérhet:) Kicsit furcsa még ez is nekem, olyan, mintha egyszerre lenne két helyen. Miközben velem van és beszélgetünk, egyszerre van más emberekkel is egy másik "világban".

Hozzá kell tennem, hogy úgy írtam ezt a bejegyzést, hogy nem igazán tudom, hogy működik ez a mobilos dolog, így lehet, valami mégsem úgy megy, ahogy én azt gondolom. Akkor írjátok majd meg.

Storybird

Sziasztok!

Sokáig nem értettem, miért nem tudok blogbejegyzést készíteni. Ma beszéltem Anitával, és kiderült, azért, mert nem kaptam még meghívót. Ez most megtörtént, így írhatok (külön oldalt még mindig nem tudok létrehozni). A választott program leírásával már korábban elkészültem, csak itt nem tudtam közzé tenni. Időközben naná, hogy készült már leírás erről a programról, de ugye nem haragudtok meg, ha most nem kezdem elölről az egészet, hanem bemásolom, amit korábban írtam?! Íme:

Én a Strorybird programot választottam. Őszintén szólva azonnal beleszerettem abba a mesébe, azokba a képekbe, amiket még órán gyorsan megnézegettem, így nem volt nehéz dönteni.

A programról. Történeteket, meséket lehet vele készíteni. Az elkészült mű olyan, mint egy mesekönyv, csak éppen a számítógépen. Rögtön regisztráltam is, ami nagyon egyszerű volt, bár az angol nyelvtudás szükséges. Választani lehetett, hogy "hagyományos", "szülő", vagy "gyerek" felhasználót hozunk-e létre. Aztán olvasgattam, mit is írnak a honlapon magukról:

Azt mondják, azért hozták létre ezt a programot, mert a mai rohanó világban már nem nagyon jut idejük a szülőknek a gyerekeknek mesélni, társasozni, hasznos időt eltölteni velük. Ez ellen próbál tenni a program, hiszen itt szülők és gyerekek együtt készíthetnek meséket, akár egymás mellett ülve, akár messze egymástól a számítógép segítségével, felváltva hozzátéve valamit a történethez. Így kapcsolat jöhet létre akkor is szülő és gyermeke között, ha a szülő mondjuk távol van. Ez a program annyiban különbözik a többi online játéktól, hogy míg azok vagy gyerekeknek vagy felnőtteknek készültek, ez a két csoportot kapcsolja össze. Elsősorban családok és barátok számára ajánlják. A program ingyenes, de van lehetőség könyvként kinyomtatni, vagy pdf formátumba tenni az elkészült műveket (így e-book-on is lehet olvasni), ami viszont már pénzbe kerül.

További lehetőségek. A történeteket az olvasáson túl lehet kommentelni, lehet "szívecskézni" (mint a like gomb, csak itt egy szív), hozzáadhatjuk saját olvasási listánkhoz és elküldhetjük barátainknak is.

A meséknél meg van jelölve, hogy ki a szerző, ki az illusztrátor, és milyen korosztálynak szól.

Megnéztem a demo-t arról, hogyan lehet egy ilyen Storybird-t csinálni (persze ehhez is kell az angol). Nagyon egyszerű! A szöveget csak be kell írni az üres "térbe", a képeket pedig csak be kell húzni. Könnyen lehet javítani, a képet lecserélni, változtatni a hátteret, oldalakat hozzáadni vagy elvenni. A munkát bármikor abba lehet hagyni, folytatni, vagy meghívni valakit, és felváltva dolgozni. Azt hiszem ebbe a részbe nem merülnék most bele, a lényeg, hogy gyerekekhez igazították, így könnyen kezelhető.

Miért jó ez a program? Egy részről a már korábban leírtak miatt, hogy szülők és gyerekek, barátok tudnak együtt játszani valamivel, van közös élmény (ami ma sokszor hiányzik), ez lehet egy olyan tevékenység, ami összeköti a résztvevőket. Másrészt a mese az, ami nagyon fontos ebben. A Tv és az idő hiánya miatt a mesélés is nagyon háttérbe szorult, pedig a gyerekek fejlődésében (ezt hiszem mindannyian el tudjuk képzelni, mennyi terület fejlődik egy mese hallgatása közben, nem is kezdeném sorolni...) ez is nagyon nagy szerepet tölt be szerintem. Egy mese hallgatása sokkal többet ér, mint egy mese megnézése. Sokat beszéltünk róla, hogy a mai gyerekek életében mennyire nagy szerepe van a számítógépnek, nos, ezzel az eszközzel talán a mesék világát is könnyebb velük megszerettetni.

Tanulásban akadályozott gyerekek számára. Talán itt hátrány lehet az angol nyelvű program, de pedagógusi (szülői) segítséggel szerintem ez is könnyen áthidalható. A könnyű kezelhetőség miatt a program használata, a történetek gyártása nem okoz gondot. Több módon is használhatnánk ezt a programot. Például magyar órán a tanár által előre elkészített történetet megnézhetik a gyerekek, ez segíti a figyelmet és a történetre való emlékezést is. Meg is lehet beszélni, a gyerekek milyen mesét készítenének egy adott anyaghoz, és informatika órán ők maguk készíthetnék ezt el. Vagy közösen is készíthetnének történetet. Ilyen jellegű feladatokat már most is csinálnak számítógépen, de ez a program megkönnyíti ezt a folyamatot, élvezhetőbbé teszi, és talán érdekesebb is számukra, ami segíti azt, hogy jobban emlékezzenek a történetekre. A kreativitás, a fantázia fejlesztésére is remek lehetőség. Írni is kell, ami szintén egy komplex terület (helyesírás, fogalmazás, szókincs stb.). Ha a meséket el is meséltetjük később, az emlékezet és a verbális terület is szerepet kap. De sorolhatnám még, szerintem a pedagógus kreativitásán is múlik, hogy mennyire tudja kihasználni és kamatoztatni ennek a programnak a lehetőségeit.

Storybird

Sziasztok,

sajnos nem tudtam aloldalt létrehozni a blogon, ezért egy új bejegyzés formájában osztom meg veletek a Storybird tapasztalataimat.

A Storybird - akár csak a Tikatok - egy olyan alkalmazás, amivel bárki készíthet rövid, illusztrált történeteket.
A regisztráció itt is ingyenes, egy email cím és egy jelszó megadása szükséges. A regisztrációnál választhatunk, hogy tanár, szülő, gyermek vagy általános regisztrálóként szeretnénk-e bejelentkezni. ( Ez azért szükséges, mert ha pl. tanárként jelentkezünk be, akkor bizonyos extra funkciókat is élvezhetünk: létrehozhatunk egy virtuális osztályt, felvehetjük tanulóinkat így ők csoportban vagy egyénileg is létrehozhatnak történeteket, melyeket aztán kommentelhetnek stb.)
Ezután a visszaigazoló mailben egy aktiváló linkre kell kattintanunk és máris kezdődhet az alkotás!

Ami nekem személy szerint rögtön először megtetszett, hogy az oldal bejelentkezéskor felajánl egy rövid videót, ami alapján egy összefoglaló képet kaphatunk az alkalmazásról (igaz, hogy angolul van és egy kicsit gyorsan beszélnek rajta, de alapvetően szerintem nagyon hasznos). Ez után a videó után már én is egyszerűen létrehozhattam a saját történetemet.
Az oldalon 2 alapvető funkció van, az egyik a történetek létrehozása (Create) a másik a mások által létrehozott és közzétett történetek olvasása (Read). Ezen kívül van egy saját Account-unk, amely feltünteti a saját történeteinket, valamint tartalmaz egy Reading List-et is, ahova felvehetjük kedvenc történeteinket is.

Amennyiben létrehozni szeretnénk egy új történetet, úgy választhatunk témák vagy grafikusok alapján is.
Ezek után az oldal nagyon egyszerűen kezelhető, szerintem bárki hamar rátanul a használatára. A készülő történeteket kb. percenként automatikusan menti is, így attól sem kell félnünk, hogy remekművünknek véletlen nyoma vész.

Leírok még néhány funkciót, jellemzőt ami nagyon tetszett:


- az elkészült történeteinket közzé is tehetjük (amelyre maga a Storybird is bátorít), de nem muszáj, azt is megtehetjük, hogy azt csak az általunk megjelölt személyekkel osztjuk meg (így pl. alkalmazhatjuk személyesebb tartalmak megosztására akár egy családi, baráti vagy osztályközösségen belül is).

- a Storybird lehetővé teszi, hogy meghívjunk másokat is egy-egy történet közös megalkotására, így akár többen is dolgozhatnak egy történeten, minden tag a saját ízlése szerint alakítva azt.

- a Help oldal (amit alapvetően szerintem ritkábban olvasunk, mert gyakran igen nehéz rajtuk eligazodni) nagyon praktikus. Külön tartalmaz információt a szülőknek, pedagógusoknak és egyéb érdeklődőknek is. Nagyon tetszett például az, hogy részletes információkkal szolgálnak az oldal biztonságosságával kapcsolatban - itt leírják, hogy pont ezen okokból nincs se chat funciójuk, se a felhasználóknak olyan profiljuk, amelyen a gyerekek adatokat oszthatnak meg magukról.

Amiben különbözik a Tikatoktól (legalábbis nekem a leírások alapján így tűnt :) :

- csakis saját készítésű mesekönyveket készíthetünk, tehát az oldal nem ajánl fel alaptörténeteket, illetve emlékkönyv-formátumot

- az elkészült műveket itt a nyomtatott forma mellett PDF-ben is megrendelhetjük, ami nyilván jóval olcsóbb, így azt otthon is kinyomtathatjuk

- amennyire én láttam, a Tikatokhoz képest itt művészibb képek között válogathatunk


Iskolai felhasználása:
Mivel a program gyakorlatilag megegyezik a Tikatokkal, így nem sok újat tudok hozzátenni a már leírtakhoz: nagyszerű lehetőség ez önálló élményfeldolgozásra, a kreativitás, szövegalkotás fejlesztésére, de akár az osztályközösség formálására is (nekem pl. rögtön eszembe jutott, hogy év végén, vagy bármilyen egyéb alkalomból milyen jó kis lehetőség ez a tanár kezében arra, hogy egy színvonalas kis történetecskével zárja le az adott évet, kívánjon kellemes ünnepeket stb.)

Egyetlen hátránya, hogy internetfüggő - ami a hazai tanulásban akadályozott fiatalok számára problémát jelenthet.

Mindomo a gyakorlatban (www.mindomo.com)

Miért ezt választottam?

Tavaly a Szabad tanulás kurzus keretein belül már használtam ezt az online fogalomtérkép-készítő programot, és nagyon elnyerte a tetszésemet. Ezért gondoltam azt, hogy kibővítem az eddigi tudásomat, és megnézem kicsit alaposabban ezt a honlapot.

A mindomo.com website használata

A regisztráció igen egyszerű, egy szimpla e-mail-címet, felhasználónevet és jelszót igényel. Az oldal angol nyelvű. Belépés után egy levelezőrendszerhez hasonló kép fogadja a felhasználót, ahol középen megtalálja az addigi munkáit. (Ha nem volt még munkája, akkor üresen találja a „postafiókot”.)

A két legfontosabb funkció, az új fogalomtérkép készítése és a feltöltés (bármilyen dokumentum, kép, hivatkozás, videó) jól látható helyen, a bal felső sarokban egy elég nagy ikonként jelenik meg. A többi fontos funkció (megosztás, törlés, átnevezés) is hasonlóképpen jó helyen található, felül a munkák fölött.

Az oldalnak kereső funkciója is van, lehet a publikussá tett többi fogalomtérkép között is keresgélni kulcsszavak alapján, ezek jobb oldalt felül érhetőek el, illetve baloldalt a „Public Maps” menüpont alatt az összes elérhető publikussá tett fogalomtérkép kereshető, időrendben. Ha találunk olyat, ami nagyon tetszik, be lehet tenni a kedvencek közé (bal oldal „Favourites” menüpont), és így mindig megtalálható lesz.

Az oldalon saját felhasználói profil is készíthető, profilkép feltöltéssel és minden más információ megadásával együtt. A felületen Fórum is használható.

Ennek az alkalmazásnak van egy Prémium változata is, természetesen pénzért. Kideríteni nem tudtam, hogy mennyibe kerül, mert ahhoz előbb fel kellene rá jelentkezni, és én meg vagyok elégedve az alapverzióval.

Az oldal hátránya, hogy nincsen „látogató verziója”, csak úgy lehet megnézni a honlapot, ha regisztrálunk.

Új fogalomtérkép készítése

A fogalomtérkép kinézetét illetően elég nagy a választék. Ha valaki nem is ért angolul, a rajzos ikonok segítségével könnyen kitalálható, hogy melyik ikon mire való. Ki lehet választani a fogalomtérkép elhelyezkedését (bal oldalt, középen vagy jobb oldalt legyen a képernyőn), a szerkezetét, kapcsolatokat lehet bejelölni rajta, a színekkel is rengeteget lehet variálni, hogy a térkép jól nézzen ki (háttérszín, a rublikák színe egyenként változtatható, a betűszínek változtathatók). A fogalmakhoz Clip Art-ból képek illeszthetőek be, illetve lehet képeket, dokumentumokat, videókat feltölteni és hiperlinkeket beilleszteni. A program különlegessége, hogy az egyes fogalmak, kulcsszavak rublikájához megjegyzés írható, ami ha az adott rublikára állítjuk az egeret, megmutatja a szöveget. Így kommentálható az adott fogalom, például egy prezentáció során, vagy segítség lehet az embernek egy kulcsszó értelmezésében.

Az elkészült fogalomtérkép eztán megosztható bárkivel, akit a készítő megjelöl (e-mail-cím).

Alkalmazása tanulásban akadályozott tanulóknál

Véleményem szerint ez a honlap jól alkalmazható tanulásban akadályozott tanulóknál, mert:

1. az emberek nagy része vizuálisan tudja a leghatékonyabban az ismereteket elsajátítani, és eddigi tapasztalataim is azt mutatják, hogy a tanulásban akadályozott tanulók nagy részének jó, ha vizuális úton is megkapják az információt.

2. a témák egymástól eltérő helyen való elhelyezkedése segíti a homogén gátlás elkerülését, illetve az információk (negatív = egymást kioltó) interferenciáját.

3. a beillesztett képek, videók, egyéb dokumentumok, hiperlinkek segítik a szemléltetést, ezáltal a hatékonyabb tanulást.

4. a fogalomtérkép megosztása a saját élményű információszerzésnek egy jó módja, ezáltal szintén hatékonyabb lesz a tanulás.

5. a fogalomtérképek osztály szintű közös szerkesztése erősíti a tanulók közötti kooperációt.

6. az efféle fogalomtérképek igen jól használhatók kooperatív munkára, mivel a diákok otthonról is tudják szerkeszteni (persze internet és jelszó ellenében).

7. a fogalomtérkép elkészítése kreativitást igényel, és kutatómunkát, ezáltal jobban elmélyülhet a tananyag.

8. egyszerre többen is tudják szerkeszteni.

A honlap hátrányai

A honlap használata akadályokba ütközhet az alábbi okok miatt:

· angol nyelv ismeretének hiánya

· internet hiánya

· számítógép használatának nem ismerete, gyakorlatlanság

· nem követhető, hogy melyik diák mennyi munkát tesz bele az elkészítésbe

Ezen okok közül az angol nyelv nem ismerete kikerülhető, ha a rajzos ikonokkal és egyszerű mechanikus sémákat megtanítva használjuk a programot. A számítógép-használat is elsajátítható, illetve gyakorolható, azonban az internet hiánya csak úgy küszöbölhető ki, ha a diákok az iskolából használják az internetet, így viszont nem szerkeszthetik akkor, amikor épp akarják.

Pro és kontra...

Nos sikerült lehiggadnom két agyvérzés után, miután eltüntettem az egy órán át gépelt első blogbejegyzésem, így visszatértem…Igazából Lacus legelsőjéhez szóltam hozzá, de képtelen vagyok leírni újra ugyanazt. Lám, lám, én is digitális analfabéta vagyok, úgy tűnik…

Sokat gondolkodtam azon, hogy valójában jót is tesz-e a világnak ez a hatalmas digitális technikai forradalom, ami az utóbbi évtizedben lezajlott. Hol a határ és segít-e minket az életünkben, mindennapjainkban, vagy csak tovább bonyolítja azokat.

Az egyik kedvenc filmem ugrik be erről; Az istenek a fejükre estek…

A film szembe állítja egymással a hatalmas és modern amerikai világot, az egyszerű, nomád busman nép világával.

Az első képkockákban egy elektromosan nyíló garázskaput mutatnak, kitolat egy kocsi, el a szomszéd postaládáig, bedob valamit, majd vissza a garázsba, a kapu becsukódik…Ezzel szemben a busmanok a Kalahári sivatag közepén, szinte teljesen nincstelenek. Mérföldeket tesznek meg futva, hogy becserkésszék, a napi betevőt és alig akad ivóvíz. Nincsenek házaik, nincs magántulajdonuk, még ruhájuk sem. Mégis kétség kívül ők az egyik legboldogabb nép a világon, mert ott a fantáziájuk, a kreativitásuk, a barátság és bajtársiasság, ami összeköti őket. Egész nap a betevőért dolgoznak, vagyis vadásznak vagy folyadékot nyernek ki gumókból, esténként pedig körülülik a tüzet és történetekkel szórakoztatják egymást és magukat, a felnőttek tanítgatják gyerekeiket az élet nagy dolgaira. Olyan békés és egyszerű az életük, nem érzik azt, hogy bármiben is hiányt szenvednének, pedig nincs semmijük.

Összehasonlítva mindezt a mi világunkkal, hihetetlen. Emlékszem mennyire ellehetetlenült az életem, amikor pár éve ellopták a mobilomat. Jóformán olyan volt, mintha fojtogatnának, pedig én egyáltalán nem vagyok telefon függő, gyakran tartom kikapcsolva és nem vagyok elérhető. Mégis olyan alapvető eszköze lett az életemnek, hogy akkor döbbentem rá, hogy bár azt hittem, hogy alig használom, mégis az életem részévé vált.

Visszatérve a busmanokhoz, hiába boldogabbak ők a teljes nincstelenségben, mint mi, nem hiszem, hogy segítene rajtunk, ha mi is kiköltöznénk a sivatagba, vagy kidobnánk minden elektronikai cikket az életünkből. Igen, nagyon hangulatos tud lenni a lovaskocsi, mégse jut eszébe egyikünknek sem, hogy reggel azzal induljon neki a városnak…

Persze sokan vannak, aki azt mondogatják, hogy „bezzeg az én időmben…”, de az az idő, már elmúlt és nem fog visszatérni soha. Így jobban tesszük mindannyian, ha beletörődünk és legalább alapszinten megtanuljuk jóra használni az utóbbi évtized technikai vívmányait.

Nem szeretem, amikor a felnőttek a gyerekeket hibáztatják azért, hogy más lett a világ. Olyan sokszor hallani, hogy „szörnyű ez a gyerek, egész nap a számítógép, vagy a TV előtt ül, ahelyett, hogy olvasna, vagy játszana…” A gyerekek nem tehetnek róla, mert nem ők alakítják a világot, hanem a felnőttek felelőssége, hogy ők milyenek lesznek, így a felnőttek kötelessége az is, hogy megtanítsák a fiatalokat arra, hogy miként lehet jóra használni a TV-t, a számítógépet, az internetet vagy épp egy okostelefont.

Lehet, hogy én sokkal kevesebbet tudok a számítástechnika világáról, mint mondjuk a következő generáció, mégis azt gondolom, hogy kölcsönösen tanulhatunk egymástól és semmiképp nem megoldás kizárni a fejlődő, modern világot az életünkből, így az iskolából sem.

Sziasztok!
Sokszor küzdök magammal annak tekintetében, hogy miért mindig én vagyok a "lázadó", aki valahogy nem bírja a "tempót"...mégse bírom ki, hogy ne keressek elméleti támaszt az ellenvetéseimhez, a félelmeimhez. Azt hiszem az a pár bekezdés megfogalmazza helyettem az ellenvetéseimet:


"A kora gyermekkkori számítógép-használat szakmai megítélése

A kora gyermekkkori számítógép-használat témája a folyamatban lévő kutatások (pedagógia, szociológia, pszichológia, agykutatás stb.) eredményeként sok újdonságot felvonultató témának számít az egyes országok nevelési/oktatási törekvéseit vizsgálva. A legtöbb kutatási jelentés, tapasztalatokat összegző leírás azt mutatja, hogy a számítógép az óvodáskorú gyermekek képességeinek fejlesztése terén hatékonyan alkalmazható eszköz. A kutatási eredmények alapján ugyanakkor világosan látszik az is, hogy a számítógép nem megfelelő vagy túlzott mértékű használata hátrányosan befolyásolhatja a gyermeki fejlődést.4

Feltételezésünk szerint a fejlődés természetes velejárójaként a nevelés és oktatás ügyében érintett magyar szakmai közvéleményből sem hiányozhatnak az olyan viták és diskurzusok, melyek eredményeként konszenzusra juthatnak az egyes szakmai irányzatok, műhelyek, behatárolva a számítógép óvodai alkalmazásának témakörét, felderítve annak tényleges előnyeit és hátrányait. Bár az e téren folyó szakmai kezdeményezések érdemei elvitathatatlanok, nem képesek helyettesíteni a témában egyelőre hiányzó hazai empirikus kutatássorozatokat.

A számítógép mint óvodáskorban használt interaktív fejlesztőeszköz egyértelmű sikerre számíthat a jövőben. Számos vizsgálat igazolta a képességfejlesztés terén a számítógép hatékony alkalmazási lehetőségeit (digitális rajzolás, interaktív képeskönyvek, finommozgást fejlesztő játékok stb.). Különösen fontos alkalmazási területnek tekinthető a speciális igényű gyermekek számítógéppel támogatott korai fejlesztése. Még a gyermekkori számítógép-használatot egyébként feleslegesnek tekintő szakírók is elismerik a géphasználat e téren mutatkozó eredményeit, és felhívják a figyelmet a fejlesztések fontosságára. (Haugland, 1992)

Bár az eredmények magukért beszélnek, az óvodáskori számítógép-használatnak számos ellenzője is van. A kora gyermekkori számítógép-használat kockázatainak figyelembevétele érdekében érdemes röviden áttekinteni azoknak a szakembereknek az érveit, akik a kora gyermekkori számítógép-használat mellőzését vagy csökkentését tartják megfontolásra érdemesnek. A kora gyermekkori számítógép-használat hasznosságát kétkedve fogadó szakemberek nem a számítógép-használat hasznosságát bizonyító kutatási eredményeket kérdőjelezik meg, hanem a kérdéskört tágabb összefüggésrendszerben vizsgálva fejtik ki téziseiket. Fő állításuk szerint a gyermekek fejlődését leghatékonyabban támogató környezethez az iskoláskor előtt a számítógép nem tartozik hozzá. Szerintük a számító-géphasználatból eredő hasznot annak kockázatai és hátrányai ellensúlyozzák. Jellemző érveik a következőek:

– mivel a számítógép-használat csak egyéb tevékenységek háttérbe szorítása révén valósítható meg, mérlegelni kell azokat a veszteségeket is, melyekről kevés szót ejtenek azok, akik a kora gyermekkori számítógép-használat előnyeit hangoztatják: a gyermekek fizikális képességeinek fejlődését hátráltatja a monitor előtt töltött idő, mely által az össztársadalmi szinten súlyos egészségi gondokat okozó mozgáshiányos életforma kialakulása már kora gyermekkorban megkezdődik;

– az érzelmi fejlődést és a társas kapcsolatok kialakulását hátráltatja a számítógép-használat, mely alapvetően individualizáló hatású. A felnőttek és gyermekek közötti – egyesek szerint amúgy is szegényes kapcsolatokat – tovább sorvasztja a számítógépek korai alkalmazása. A számítógép a televízióhoz hasonlóan „babysitter” szerepbe kerül, csökkentve a gyerekek személyek iránti érdeklődésének intenzitását és előfordulási gyakoriságát;

– a gyermeki kreativitásra korlátozó hatással vannak a látszólag sokszínű, valójában azonban unalmasan sztereotip számítógépes oktatóprogramok;

– a számítógépes programok a valóságostól eltérő – szimulált (virtuális) – világba kalauzolják a gyermekeket. Ezáltal – a tanító szándék mellett – a gyermekek valósághoz való viszonyának átalakulása (torzulása) is megkezdődik.

A kora gyermekkori számítógép-használatot elutasítók – vagy azt csak nagyon szűk keretek között helyeslők – szerint a tanulás eredményességét az interperszonális kommunikáció hatékonyabban növeli, mint a számítógép-alapú képességfejlesztő technológiák bevezetése. Szerintük ebből eredően a nevelési-oktatási intézményeknek azon kellene fáradozniuk, hogy a pedagógusok a gyermekek személyes igényeire személyes tanulási alkalmak megteremtésével reagáljanak. Szerintük a fejlesztő hatású interaktivitásnak interperszonálisnak és nem technológiára alapozottnak kell lennie. Az erőforrások ésszerű átcsoportosításának szükségét hangsúlyozzák akkor, amikor felhívják a figyelmet arra, hogy a kora gyermekkori nevelés területén nem egyértelműen rentábilis befektetés az információs és kommunikációs technológiák alkalmazása, mely a nevelőmunkát végzők továbbképzése mellett jelentős eszköz- és szoftverberuházással is jár."

Digitális bevándorló vs. digitális analfabéta?

Nos azt hiszem, hogy én most az igazi hamisítatlan digitális bevándorlókat (Vagy digitális analfabétákat? Van ilyen?) képviselem, és ezt sajnos le sem tagadhatnám. Ha Laci - mint digitális benszülött - meg nem szán ma, ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre... Ciki, de ez van. Nekem, mint őslénynek egyáltalán nem egyszerű ezeknek a programoknak a használata. Egyszerűen másképpen szocializálódtam(tunk). Én először gimiben találkoztam a számítógéppel, bohóckodtunk valamit órán (ki emlékszik már rá?), de emlékszem büszke voltam rá, hogy nekem számítástechnika órám is van (mert akkor ez még nem volt annyira elterjedt dolog), nemhogy otthon lett volna saját gépem. Később, amikor dolgoztam, megtanultam használni azokat a programokat, amiket a munkához kellett (főleg persze a Word-öt), sőt tanfolyamra is jártam, azt hiszem. Aztán, amikor megszülettek a lányok, már elérhetők voltak az első baba-mama honlapok, de sem akkor, sem azóta nem éreztem ingerenciát arra, hogy megírjam vadidegen embereknek, hogy mikor lett szobatiszta a lányom, és az sem érdekelt másénak mikor jött ki az első foga (nem hiába antiszociális vagyok a javából). Csak azzal nem számoltam, hogy ezzel bizony vészesen lemaradok, mert a számítástechnika fejlődését sajnos nem érdekelte, hogy én mivel töltöm a napjaimat. És hogy kissé megvilágítsam kortársaim hozzáállását (tisztelet a kivételnek), bizony jeges rémületet érzek, amikor nap mint nap, újabb és újabb programokat kell megtanulnom használni, és közben azon jár az eszem, hogy te jó ég, mennyi mindent csinálhatnék az alatt, amíg próbálok rájönni, hogy miért nem sikerül egy nyomorult blogbejegyzést írni... Szóval visszatérve az eredeti témához: elismerem, hogy a magyar oktatási rendszer leragadt a középkorban (persze nemcsak e tekintetben), de ami a legnagyobb probléma - és szerintem ez az oktatás majdnem minden aspektusára igaz - a nyitottság hiánya. És persze a sokat emlegetett alá-fölérendeltségi viszony pedagógus és diák között. Ha nem vagyok nyitott, nem tudom, hogy mi érdekli a gyerekeket, és ha nem tudom mi érdekli, akkor nem tudom motiválni. És ha azt gondolom, hogy mindent tudok, mert én vagyok a felnőtt és egyébként is TANÁR, aki nem tanul, csak tanít, akkor nem vallhatom be, hogy valamit nem tudok, inkább úgy teszek, mintha nem is létezne az, amit nem tudok . Mert az gyorsabb és egyszerűbb (mint ahogy egyszerűbb minden gyereknek ugyanazt tanítani, és nem tenni különbséget közöttük). Hogy nekiállnék-e Logomotion-el programot gyártani a gyerekeknek? Nem vagyok benne biztos. Hogy fenn vagyok-e a Facebookon? Nem. És korábban nem Twittereztem. Viszont (hála Nórinak) már készítettem gondolattérképet Mindmesterrel, és már alig várom, hogy átböngészhessem azokat a programokat, amikről hétfőre írni kell. Szóval még van remény!

Nem bírom ki és muszáj megosztanom egy videót.
http://www.ted.com/talks/lang/eng/sugata_mitra_the_child_driven_education.html

A bácsi a számítógépek alkalmazásának egy izgalmas lehetőségéről beszél. Nekem olykor túl szép, hogy igaz legyen. Ti mit szóltok hozzá?

Megnéztem a videót, amit Lacus feltöltött, és nagyon tetszett! Krisztián stílusa nekem bejött, tetszett, hogy ilyen pimasz és provokatív volt.
Tök jó volt a prezije! Az eleje nagyon tetszett (myspace, mytube meg nem tudom mi volt még...), de egészében is jó volt.
Még a videó előtt elolvastam, hogy ki is a srác (a videó alatt), és durva, hogy 19 évesen a MindMapping certifikált trénere! Na, ő aztán bennszülött. De abban igaza van, legalábbis én is így gondolom, hogy a digitális bennszülötteken belül van 2 csoport: a "függők" és a "korral haladók" (saját szóhasználat).
Néha nem értettem, hogy miről dumál, többek között még mindig kínai nekem a napster és a flickr... Mik ezek? Ilyenkor nem kicsit éreztem magam öregnek... Pár évvel fiatalabb mint én, és nem értem, hogy mit beszél! Mintha az öcsémmel társalognék...

Hogy a tartalomról is szóljak pár szót, én egyetértek Krisztiánnal mindenben. A sulik tényleg nem fejlődnek a technikával, de még a gondolkodásmenetével sem! Az, hogy a tanár nem érti, hogy a diákok miért tudnának tanulni a mindmapp-ekből, az a magánügye, de miért hiszi azt, hogy attól, hogy neki nem megy, a diáknak sem megy? Na, én meg ezt nem értem...
A "digitális" és "analóg" kreativitás kifejezések nekem is újak voltak, de tényleg kell a kreativitáson belül is ez a két kifejezés.
Egyébként az nem teljesen helyes, hogy nem tanítanak arról semmit, amivel együtt fejlődünk, mert nekem profin megtanították, hogy hol van az egér, a monitor, a billentyűzet, a gépház... :) Sőt, volt egy olyan program, amivel a gépelést lehetett gyakorolni időre. Még versenyeztünk is az osztálytársaimmal (Ez kb. 3.-os koromban volt.) Az érdekes csak az, hogy gyorsan gépelni msn-ezés közben tanultam meg, nem áltsuliban... :)

Már órán is feszegettem annak a kérdéskörét, hogy miért ne haladjunk a korral, mi (gyógy)pedagógusok? Változik a kultúránk, és ezzel nekünk is változnunk kell, mert különben olyanok leszünk mint a nagyszüleink, hogy nem értjük amit az unokánk beszél, csak mindez azelőtt következik be, mielőtt gyerekünk születne...
Szerintem meg kellene találni az arany középutat: mi az a tudás, ami univerzális, és mindig az alapintelligencia részének kell maradnia, és mi az, amit ki lehet cserélni a modern infókra?
Szóval én amellett vagyok hogy mivel digitális világban nőnek fel a ma emberei, ezért merjük használni a digitális eszközöket! Miért lenne ciki, ha a diák mutatná meg, hogy hogyan működik egy ilyen kütyü, aminek a nevét sem tudom?
Szerintem igaza van Krisztiánnak abban, hogy ha a kütyük bármelyikét használhatnák a diákok az iskolában is, jóval kreatívabb, interaktívabb és a hatékonyabb lenne az oktatás. A saját nyelvükön kapnák az információkat, és így talán az is befogadhatóbb lenne nekik, ami egyébként nagyon távoli vagy elméleti. Persze ehhez olyan tanárok is kellenek, akik szintén használják a digitális eszközöket, akik képesek tanulni a diákjaiktól, és akik kreatívak többek között.
És ha még a tankönyvek is elérhetőek lennének online... a tankönyvbiznisz tuti csődbe menne...

Azért félre ne értsetek, nem a papír ellen vagyok, én is szeretek újságot meg könyvet olvasni, de haladni kell a korral, és nyitottnak lenni az újra. Szóval vegyük fel a kesztyűt és haladjunk a "fiatalokkal"! :)

Gondolattérképek online

Sziasztok! Kb. egy hete írtam egy blogbejegyzést a blogomban egy online gondolattérkép készítő oldalról, illetve arról, miért hasznos dolog ez tanulási zavarokkal küzdőknek.

Elérhetőség itt. Ott is és itt is várom a véleményeket!

Az első

Tudom, hogy elsőnek lenni mindig nehéz, ezért gondoltam két hét csend és hallgatás után megírom az első bejegyzést! :)

Szóval egy videót hoztam nektek, ami a TEDxYouth konferencián hangzott el még tavaly ősszel, és a digitális bennszülöttekről szól. A videó itt érhető el!

Az előadásmód egy kissé pimasz és provokatív, nem a legszerencsésebb, ennek ellenére is van néhány érdekes gondolat az előadásban, ami összecseng Anita prezentációjával is.

Először is jól megjelennek azok a kommunikációs preferenciák, amelyekről Anita is beszélt az órán: gyorsan, azonnal és közvetlenül.

Számomra új kifejezések voltak a "digitális kreativitás" és "analógiás kreativitás", őszintén szólva, szívesen hallanék erről többet. Valóban igaz a gondolat, hogy a mai iskola mg az "analógiás kreativitást" sem támogatja, akkor hogyan volna képes a digitálisat. Felteszem, az előadó itt az "analógiás" alatt a "hagyományos" értelemben vett kreativitást érti. Bennem azért felmerül a kérdés, valóban el lehet-e különíteni a kettőt, vagy ezek szorosan összetartoznak?

A mondat, ami engem is megdöbbentett, az a következő: "vele nőttünk fel, de nem tanultunk róla semmi!" Ez szerintem az előadás egyik legérdekesebb gondolata. Számomra rávilágít az IKT eszközök használatának fontosságára: nem az a kérdés, hogy én, mint tanár szeretem-e, használom-e, hanem az, hogy képes vagyok-e felkészíteni a jövő generációját arra, hogy éljen és ne visszaéljen a számítógépek és az internet adta lehetőséggel. Ebben a dilemmában nem tudomást venni róla, azt hiszem, a legrosszabb megoldás.

Ami még itt is felmerült, és Anita prezentációjában is, az a megelőző generációk lineáris gondolkodásmódja.

Ami már nekem túlontúl demagóg, hogy az erdők védelme, szerintem csak hatáskeltő elem, minden esetre gáz.

Várom ezzel kapcsolatosan a véleményeteket. Mit gondoltok? Igazat adtok-e Krisztiánnak? Szerintetek igaza volt-e Krisztián tanárának? Ti mit tennétek, ha egy ilyen kéréssel fordulna felétek egy diák?